szigeti laszlo 03

Szigeti László szerint a 2016-os választási kampány máris elkezdődött, de a fő kérdés az, lesz-e valódi, masszív kormányváltó törekvés a jobboldal részéről.

Kérdésre reagálva elmondta, az általános kampánytémák mellett az MKP által decemberben nyilvánosságra hozott, A szlovákiai magyar közösség megmaradásának és gyarapodásának, valamint Dél-Szlovákia gazdasági felzárkóztatásának intézményi feltételei című anyag konkrét kérdésekre konkrét válaszokat kínál.

Hangsúlyozta, az általános témák, mint a nyugdíjrendszer reformja vagy a jelenlegi kormánypárt vállalkozásellenes politikája okozta károk felszámolása mellett a felvidéki magyarság megmaradása és fejlődése, a kitörési pontok megtalálása az MKP számára kulcskérdés.

Berényi József korábbi cikkével kapcsolatban elmondta, az MKP fontosnak és szükségesnek tartja az R7-es gyorsforgalmi út megépítését, ugyanakkor Párkány és Vágsellye példája is igazolja, a nagyberuházások komoly migrációs hatását. A megnövekedett betelepedés pedig felgyorsíthatja az asszimilációt, ezért mindent meg kell tenni a negatív következmények kivédése érdekében.
Miklósi Péter szerkesztő-műsorvezető felvetette, vajon a biztos bejutóknak számító pártoknak érdeke-e a jobboldali együttműködés? Szigeti László elmondta, a jobboldali blokknak kormányváltásra kellene törekednie, de néhányan a jobboldali pártok közül kacérkodnak a közös kormányzás gondolatával Smerrel.

Épp ezért sérül az elvi politizálás, és nem jöhetett létre jobboldali váltópárt vagy pártszövetség. A jobboldali összefogást egyébként az Európai Néppárt legutóbbi fórumán is szorgalmazták.

Szigeti László sajnálatát fejezte ki, amiért a Most-Híd túl korán, még az elmúlt év decemberében bezárta az ajtót az esetleges együttműködés előtt. A két párt választási kampánya külön zajlik, a közös pontok keresése 2016 utánra marad.

Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”52601″}