52304

„Szimbolikus 1 euróért válthatsz bérletet a Gombaszögi Nyári Táborba, ha voltál tavaly, és van legalább két olyan barát a tarsolyodban, akik 2014-ben nem hódították meg Krasznahorkaváralját.

Aki a 2014-es táborba hetijegyet váltott, elég, ha szerez maga mellé két olyan személyt, aki tavaly nem vett részt a Gombaszögi Nyári Táborban, és szimbolikus egy euróért szerezhet bérletet az idei táborba. Előbb a két új táborozónak kell online megvásárolnia a hetijegyét a hamarosan induló jegyelővételi felületen. Ezen az internetes felületen az akcióban való részvételhez meg kell adni a tavalyi résztvevő emailcímét. Ezután, illetve az adatok ellenőrzését követően a veterán táborozó már szimbolikus áron válthatja meg bérletét az idei táborba. Ehhez arra az email címére lesz szüksége, amit a két új táborozó az ő azonosítására megadott. Az akció május 31-ig tart, a pontos részletek és feltételek a tábor honlapján találhatóak.

Ingyenes heti bérletet a fent vázolt módon túl a tábori kvíz kitöltésével, és némi szerencsével is lehet nyerni. A leendő táborozónak nincs más dolga, mint megválaszolni pár kérdést. A helyes válaszok száma nagyban befolyásolja a nyerési esélyeket, így érdemes átböngészni a tábor honlapját és Facebook oldalát egyaránt.

gombaszogA Gombaszögi Nyári Tábor a felvidéki magyar ifjúság legnagyobb találkozóhelye, az utóbbi években Szlovákia minden magyarlakta területéről több ezer diák, hallgató, és dolgozó fiatal érkezik Krasznahorkára. A szervezők célja, hogy mindenki számára könnyen elérhetővé tegyék a tábort, Nyugat-Szlovákiából partybuszok indulnak a gömöri Krasznahorkára. De idén is egy különleges kedvezményben részesülnek két kiválasztott járás lakói.

Az eddig felsorolt kedvezményeken túl az ingyenjegyes régiók hagyománya idén is folytatódik. 2015-ben újra két járás lakói ingyen hetijeggyel érkezhetnek a táborba. Hogy melyek lesznek ezek a régiók, hamarosan kiderül.

A tábor zenei programjából már néhány részlet is napvilágra került. Kedden a Kicsi Hang szlovákiai magyar verséneklő együttes és a komáromi ZsEB zenekar lép fel, csütörtökön a Brains és a tábor rezidens zenekara, a Jóvilágvan játszik majd. Pénteken pedig a füleki Musí Byť! és Lovasi András Kiscsillag nevű zenekara áll a tábor színpadára. A további napok fellépőit is hamarosan megismerheti a közönség, érdemes ezért is követni a tábor Facebook oldalát és honlapját!” – olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóanyagban.

Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”52212,52086,50925,49850,51170,51188″}