52399

Nem, ez most nem a szokásos történelemhamisítás. Ez tényleg a szó szoros értelmében élet-halál kérdése: néhány évtizeden belül Szlovákia Európa legidősebb államai közé fog tartozni a lakosság életkorát tekintve. A demográfiai mutatók lehangolóak, az ezekből fakadó szociális, gazdasági és társadalmi következmények pedig még inkább.

A pozsonyi Comenius Egyetem Természettudományi Kara és az Informatikai és Statisztikai Hivatal (Infostat) közös munkával feltárt adatai szerint – melyek a Szlovákia demográfiai atlasza c. publikációban jelentek meg március 12-én – az országot érintő negatív demográfiai folyamatok lényegében már visszafordíthatatlanok. 2060-ra megfordul a még jelenleg fennálló trend (vagyis hogy Szlovákia a népesség átlagéletkorát tekintve Európa fiatalabb országai közé tartozik) és akkorra már a három legöregebb ország közé fog tartozni. Az ezzel járó gazdasági és szociális negatív következmények elkerülhetetlenek – de most még talán beláthatatlanok is. Mindenekelőtt a nyugdíjrendszerre ró majd elviselhetetlen terheket, hiszen a felosztó-kirovó elven nyugvó rendszerben a mindenkori aktív korúak keresik meg úgymond a nyugdíjakra valót. Egy elöregedett társadalomban mindez a nyugdíjjal kapcsolatos terhek növekedését eredményezi.

A lakosság elöregedése mellett egyébként az alacsony termékenységi mutató is ijesztő tendenciákat mutat. Míg a nyolcvanas évek végén átlagosan 2 gyermek jutott egy nőre, addig ez a szám ma 1,3. Mindazonáltal Európa többi országát tekintve ez nem is kirívó számadat. A demográfiai válság – mert nyugodtan lehet annak nevezni – olyan kihívás, mellyel az egész nyugati civilizációnak szembe kell néznie.

szd, Felvidék.ma
Fotó: aktulatity.sk – illusztráció {iarelatednews articleid=”47629,50172″}