52296

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Bethlen Gábor Alap meghirdette a „Szülőföldön magyarul” nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz támogatás, ill. hallgatói támogatás igénylésére a pályázatot, melyet április 24-ig lehet benyújtani.

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ), a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII. 30.) Korm. rendelet 32/B § (3) bekezdésben foglaltak szerint meghirdeti „Szülőföldön magyarul” nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz támogatás, ill.hallgatói támogatás ösztöndíj pályázatát.

Támogatásra jogosultak köre:
· azok az óvodáskorú gyerekek, akik a 2014/2015-ös tanév kezdetétől Szlovákiában működő óvodában magyar nyelvű nevelésben vesznek részt,
· azok az általános- és középiskolás tanulók, akik a 2014/2015-ös tanév kezdetétől Szlovákiában működő oktatási intézményben alap- vagy középfokú tanulmányaikat magyar nyelven folytatják,
· hallgatói támogatásban részesülhet: az a nappali tagozatos hallgató, aki Szlovákiában működő felsőoktatási intézményben alap vagy magiszteri tanulmányait egészben, vagy részben magyar nyelven folytatja.

Támogatás összege és jogcíme:
· nevelési, oktatási, valamint tankönyv-és taneszköz támogatás: 17 200.- HUF-nak megfelelő EUR
· hallgatói támogatás: 2 800.- HUF-nak megfelelő EUR

A támogatás benyújtásának módja:
· A jogosultak a 2014/2015-ös tanévre igényelhető támogatásra a kérelmet a megadott formanyomtatványon nyújthatják be 2015. március 10. – 2015. április 24. között. Az igénylés utolsó postára adási dátuma: 2015. április 24.

Az ösztöndíj támogatásra vonatkozó további igénylési feltételek a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége honlapján: a www.szmpsz.sk címen megtekinthetőek.

A pályázati adatlap és annak melléklete szintén letölthető az SZMPSZ honlapjáról, ill. beszerezhető a honlapon található gyűjtőhelyekről – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Jókai Tibor a SZMPSZ elnöke.

Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”48564,41233,37326,35393,32986″}