52359

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a somorjai református templomfelújítás befejezése céljából újabb 35 millió forinttal támogatja a Somorjai Református Egyházközséget – tudtuk meg a gyülekezet lelkipásztorától.
György András a Felvidék.mának elmondta, ez a mostani összeg az elmúlt évben megítélt támogatásnak a második fele, amivel immár be tudják fejezni a templom teljes felújítását.

„A támogatás első részéből felújításra került a toronynak és a süvegnek a szerkezete, megújult a templom teljes tetőszerkezete, korszerűsítettük a villámhárító rendszert, valamint ebből az összegből fedeztük a templom körül elvégzett régészeti és egyéb kutatásokat. Tekintve, hogy egy jelentős műemlékről van szó, rendkívül sok régészeti kutatás kísérte a templomfelújítást. A támogatás második részéből pedig a külső vakolat teljes cseréjét és a vízelvezető rendszer kiépítését végezzük el ebben az évben” – közölte a lelkipásztor.
A templom teljes felújítása várhatóan ősszel fejeződik be, a somorjai református gyülekezet ugyanis azt szeretné, hogy megújult templomukat október 31-én, azaz a reformáció napján szentelhessék fel.

Kora ősszel – a tervek szerint a munkálatok befejezésével egy időben – tudományos konferenciát is szervez a gyülekezet. „Neves tudósok tartanak majd előadásokat templomunkkal kapcsolatban. Célunk az, hogy azt a rengeteg információt, amit a régészeti kutatások kapcsán összegyűjtöttünk a templomunkról kiértékeljük, illetve egy háromnyelvű könyvben közreadjuk” – árulta el György András.
A somorjai gyülekezet az elmúlt két évtizedben folyamatosan igyekezett forrásokat találni a jelentős műemléknek számító, Árpád-kori templom felújításához. A szlovák kulturális tárcánál is próbálkoztak, de nem jártak sikerrel. Ügyükben azt követően állt be változás, hogy 2013 decemberében eljuttatták az Emberi Erőforrások Minisztériumához az épület történelmi küldetését és művészettörténeti értékeit bemutató jelentésüket. A minisztérium tavaly tavasszal döntött a támogatás odaítéléséről, és a mintegy 200 ezer eurós anyagi segítségnek köszönhetően már májusban elkezdődhettek a felújítással kapcsolatos munkák.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45570,50758,44969″}