52439

Koszovó 2008-ban szakadt el Szerbiától. Ezt az Európai Unió központi vezetése és tagállamainak nagy része, köztük Magyarország is törvényes jogi aktusnak ismerte el. Szlovákia viszont mindmáig nem hajlandó ezt megtenni.

Szlovákia mellett négy olyan ország köti az ebet a karóhoz, akik országukat szeretnék nemzetállamnak tekinteni, ám jelentős kisebbséggel rendelkeznek, esetleg belső konfliktusaik vannak. Nem meglepő módon köztük van: Románia, Spanyolország, Görögország és Ciprus is.

Szerdán az Európai Parlament felszólította ezeket az országokat, hogy változtassanak álláspontjukon. A szlovák diplomáciának, s velük együtt Andrej Kiska – közhíresen toleráns – köztársasági elnöknek azonban esze ágában sincs ezen változtatni. A szavazás során Ivan Štefanec és Eduard Kukan (SDKÚ-DS) elutasította eme felszólítást, míg pl. Monika Flašíková Beňová (Smer-SD) tartózkodott.

Ami igazán meglepő, az Kiska hozzáállása, aki korábban, elnöki kampányában még egyértelműen Koszovó elfogadása mellett volt, mivel szerinte: „ez a régió stabilitásának a kulcsa”. Most viszont beállva Ficoék mögé az ország hivatalos álláspontját képviseli ő is. „Andrej Kiska a kampányban saját nézetét hangoztatta, végeredményben viszont mindig hangsúlyozta, hogy respektálja és respektálni is fogja az ország hivatalos álláspontját – közvetítette véleményét Roman Krpan, elnöki szóvivő a Hospodárske Novinynak.

tsák, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”52231,52175,52040,51992,52219,52260,52187,52052″}