52981

Ismét kísérletet tesz a Fico-kabinet egyik tárcavezetőjének elmozdítására a pozsonyi parlament néhány ellenzéki pártja, amelyek vezető politikusai szerdán sajtótájékoztatón jelentették be, hogy sikerült összegyűjteniük a törvényhozás rendkívüli – Viliam Čislák egészségügyi miniszter leváltását célzó – ülésének összehívásához szükséges aláírásokat.

Viliam Čislák leváltását a SaS, az OĽaNO mozgalom, valamint Daniel Lipšič kezdeményezte, néhány további ellenzéki képviselő támogatásával, adta hírül az MTI. A miniszter elmozdítását szorgalmazók azzal indokolják kezdeményezésüket, hogy véleményük szerint, a posztjára csak öt hónapja kinevezett Viliam Čislák fedezni próbálta a szaktárca korábbi állítólagos botrányait, és nem tett semmit annak érdekében, hogy javítson a “szlovák egészségügyben uralkodó korrupt állapotokon.”

Az egészségügyi tárca előző vezetője, Zuzana Zvolenská tavaly októberben önként távozott posztjáról, azután, hogy a szlovákiai média és az ellenzéki pártok képviselői összefüggésbe hozták egy általuk gyanúsnak minősített – egy nagy értékű orvosi műszer megvásárlását célzó – beszerzéssel. Zvolenská távozásával összefüggésben az ellenzék közvetlenül egymás után két rendkívüli parlamenti ülést kényszerített ki a pozsonyi törvényhozásban. Ezeken Robert Fico miniszterelnök lemondását, később pedig Pavol Paška házelnök menesztését indítványozták. Bár a kezdeményezés mindkét esetben sikertelen volt, Pavol Paška később mégis távozott posztjáról.

A jelenlegi egészségügyi minisztert, Viliam Čislákot meneszteni akaróknak 33 képviselői aláírást sikerült szerezniük indítványuk támogatásához. Bejelentésük szerint ennek alapján még a szerdai nap folyamán indítványozni fogják a parlament elnökének, hogy hívja össze a törvényhozás rendkívüli ülését, amelynek egyetlen napirendi pontja a tárcavezető leváltása lesz. A vonatkozó szabályozás szerint a házelnöknek hét napon belül össze kell hívnia a rendkívüli ülést, amelyre így várhatóan már a jövő héten sor kerül. Čislák leváltásának, a parlamenti erőviszonyok alapján – vagyis amiatt, hogy Robert Fico baloldali kormánypártja jelentős többséggel, 86 képviselői mandátummal rendelkezik a 150 fős pozsonyi törvényhozásban – nincs valós esélye. Bár ezzel nyilvánvalóan az ellenzéki pártok is tisztában vannak, a mostanihoz hasonló kezdeményezéseik gyakorisága miatt a parlament rendkívüli üléseinek összehívása mára a szlovák politikai “folklór” részévé vált.

A jelenlegi kormányzati időszakban az ellenzék már háromszor próbálta meg sikertelenül leváltani Robert Fico kormányfőt, s hasonló kezdeményezések célpontja volt már a parlamenti elnök és szinte az egész kabinet, némelyik tárcavezető már több alkalommal is. A legutóbbi ilyen esetre februárban került sor, amikor Pavol Pavlis gazdasági miniszter menesztését szorgalmazták, azelőtt pedig, decemberben, Ján Počiatek közlekedésügyi miniszter leváltására tettek kísérletet.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”52858,52505,49763″}