53420

 ősszel fejeződött be, most újra indul a vita a minimálbér jövő évi emeléséről. A kormány javaslata valószínűleg 400 euró lesz, a szakszervezetek egy tízest még rátennének. Javaslatukat az érdekegyeztető tanács elé terjesztették.

2016-tól a minimálbér összegének a jelenlegi bruttó 380 euróról legalább 410-re kellene emelkednie, állítja Szakszervezeti Szövetségek Konföderációja (KOZ). Slavomír Manga alelnök keddi sajtótájékoztatóján közölte, elég érvvel rendelkeznek ahhoz, hogy a szociális partnerek elé vigyék javaslatukat. „Elsősorban azért született meg a javaslatunk, hogy a minimálbért keresők ne kerüljenek a szegénységi küszöb alá, ami tavaly 353 euró volt.

Véleménye szerint ezen kívül figyelembe kell venni az olyan szempontokat is mint belső fogyasztás ösztönzése vagy a demográfiai fejlődés. „Szlovákia Írországgal és Ciprussal egyetemben rendelkezik a legfiatalabb populációval” – közölte Manga. Meggyőződése, hogy a minimálbér emelése nem lesz negatív befolyással sem a vállalkozásokra, sem a foglalkoztatottságra. „Minden évben ismétlődnek azok az érvek, hogy a minimálbér miatt csökken a konkurenciaképesség. Mindezidáig azonban tényekkel ezt az összefüggést nem bizonyította” – szögezte le a KOZ alelnöke. Jozef Kollár elnök hozzátette, hogy a javaslatot már megküldték szociális partnereiknek. Úgy véli a Munkáltatói Szövetségek Társulása hajlandó az emelésről tárgyalni, a Munkáltatók Országos Szövetsége azonban aligha ért ezzel egyet.

A KOZ értékeli, hogy a kormány is tervezi a minimálbér emelését, Robert Fico már jelezte, kabinetje számára a 400 euró az elfogadható felső határ. „A kormányfő által említett összeget jó irányban tett kezdeti lépésnek tartjuk” – szögezte le Manga, aki úgy véli. a minimálbér emelését a kompenzációk bővítésének is követnie kell. Kollár még hozzátette: a kormány ígéretet tett, hogy a tervezett második szociális csomagot megvitatja szociális partnereivel még az előtt, hogy azt nyilvánosságra hozná. „Biztosan tárgyalunk a járulékkönnyítésről is a minimálbér kapcsán” – jelentette ki a KOZ elnöke.

Farkas Iván, az MKP gazdaságpolitikai alelnöke az idei 8 százalékos emelést követően a minimálbér meglebegtetett újabb 20 eurós, vagy esetleg még nagyobb emelését egyértelműen a jövő évi választások előtti mézesmadzagnak tartja, mert szerinte semmi más ésszerű tény nem indokolja: sem az infláció, sem a munkatermelékenység növekedése. „Jelenleg az ország nincs olyan gazdasági helyzetben, hogy ezt megengedhesse magának, és a kormány újabb terheket rójon a vállalkozókra” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak a politikus.

BA, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45508,52842,49303,48275,48196,48045,47905″}