53207 1

Ízes palóc tájszólásával és előadásának tartalmával elvarázsolta hallgatóságát Szászi Zoltán, rimaszombati író és költő a Múzeumi Hétfők legutóbbi alkalmán. A balassagyarmati Palóc Múzeum kőtárában összegyűlt érdeklődők a hely szelleméről, egy település építészeti és szellemi örökségéről, Rimaszombat és Balassagyarmat közös vonásairól és Szászi Zoltán életének személyes kapcsolódási pontjairól hallhattak érdekes előadást.

“Mi köt engem Balassagyarmathoz?” Szabó Lőrinc, Mikszáth Kálmán, Nagy Iván, Madách Imre és Petőfi Sándor, a53207 2 2004-es EU-s csatlakozás eufóriája az Ipoly hídján, a Civitas Fortissima és 1956 emléke és halottjai mind egy-egy összekötő kapocs Szászi Zoltán, a “palóc költő és író” és a “palóc főváros” között. Zimankó című regénye balassagyarmati ihletésű, az író elmondása szerint ez az a város, ahol még érezni a múltat. Felelevenítette családi emlékeit, költővé válásának útját, valamint ízes előadásában elhangzottak saját alkotásai is.

Igazán különleges élményben volt része a hallgatóságnak április 13-án, a “hely szelleme” nemcsak a program címében, hanem ténylegesen is érezhető volt, hiszen- ahogyan az előadó is hangsúlyozta: egy település nem csupán épületek, terek és utcák összessége, hanem elsősorban az ott élő emberek szelleme és lelkülete.

Bellér Annamária, Felvidék.ma 
Fotó: Palóc Múzeum
{iarelatednews articleid=”51096,50239,45169,44306,53023″}