53208

A Pro Arte Danubi Polgári Társulás és a komáromi Speciális Alapiskola szervezésében április 13-án nyílt „Az alkotás öröm és terápia” című művészeti kiállítás a Kassai utcai Speciális Alapiskola tanulóinak munkáiból. A kiállítás a Limes Galéria Dúdor István termében kapott helyet, mely április 26-ig látogatható.

Dr. Farkas Veronika művészettörténész a Felvidék.ma-nak elmondta: a kortárs képzőművészeti kiállítások mellett nagy hangsúlyt fektetnek a sérüléssel élők tárlatának megszervezésére, emellett a tehetséges gyermekek alkotásait is kiállítják . Az elmúlt években teret kaptak a Limes Galériában a Munka utcai és Béke utcai Magyar Tannyelvű Alapiskolák gyermekeinek rajzkiállításai. „Örömmel nyugtázom, hogy az idén is sikerült ezt a hagyományt folytatva megvalósítanunk egy gyermekrajz-kiállítást. Április végéig tekinthető meg a komáromi Magyar Tannyelvű Speciális Alapiskola gyermekeinek munkáiból nyílt kiállítás. A rajzokat, a gyerekek munkáit látva nem kérdőjelezhető meg, hogy itt a helyük” – fogalmazott a Limes Galéria vezetője.

Az iskola igazgatója, Nagy Beáta a Felvidék.ma-nak kifejtette: iskolájukba 144 értelmi sérült és autizmussal élő gyerek jár, 6-tól 16 éves korig. Ezeket a gyerekeket szakképzett gyógypedagógusok oktatják. Évek óta alkalmazzák az ún. art terápiát, azaz a művészet-terápiát amely olyan kreatív tevékenység, mely során a gyerekek szavakkal alig vagy nem kifejezhető tartalmakkal találkoznak. Például nehezen megfogalmazható érzelmekkel, emlékekkel, konfliktusokkal, gondolatokkal. Ezeket a tapasztalatokat könnyebben tudatosíthatja magában a gyermek a kézzelfogható alkotás (rajz, festmény, zene, tánc) segítségével, és akár megoszthatja másokkal is élményét, felismeréseit. A művészetterápiának segítő, gyógyító hatása van. „A képzőművészeti nevelés során a gyerekek türelemre, kitartásra nevelődnek, valamint pontosságra, precizitásra” – sorolta Nagy Beáta a terápiás nevelés érdemeit.

„A képzőművészeti nevelés mellett hangsúlyt fektetünk a néptáncra is. Alakítottunk egy Tulipán elnevezésű néptánccsoportot is az iskolánkban. A magyar népzene ritmusa, dallama, lüktetése rendkívül pozitívan hat a gyerekek fejlődésére” – mondta el. A kiállítás kapcsán a speciális iskola igazgatónője elmondta, hogy jelen kiállításra a meglévő 18 osztályukból állítanak ki gyerekek, osztályonként a tanító nénik válogatták ki a legjobbakat. „Rajzaikat igyekszünk a legszélesebb körben bemutatni a közönségnek, érdeklődőknek. Erre remek alkalom ez a kiállítás a Limes Galériában” – fogalmazott.

„Büszkék vagyunk a gyermekeink sikerére: tavaly a külügyminisztérium rajzversenyén különdíjat nyert az egyik diákunk. A megnyitón a diákjainkból álló Tulipán néptánccsoport is bemutatta tánctudását a megjelent városi vezetőknek, megnyitóra érkezőknek. Rendkívül élvezték a gyerekek, hogy a templom nagy terében mozoghattak, hiszen iskolánk egyik legnagyobb gondja, hogy kevés a helyünk, nincs tornatermünk” – árulta el az iskolaigazgató. Nagy Beáta röviden vázolta a kialakult helyzetet: „Kevés és kicsi osztályokban folyik a nevelés. Súlyos gondjaink vannak, mivel tavaly júniusban lejárt a bérleti szerződésünk a Rozmaring utcai szabadidőközponttal, ahol két osztályunk működött. Jelenleg ez a két osztály a Kassai utcai főépület éttermében kapott helyet, mivel itt már minden tantermük foglalt volt. 2015 szeptemberétől még kilátástalanabb lesz a helyzetünk, mivel lejár a Munka Utcai Alapiskolával kötött szerződésünk is két tanterem bérlésére, ahol az autista gyerekekkel foglalkozunk, tehát az ő elhelyezésüket is meg kell oldani. Egyelőre azt sem tudjuk, hogy vehetünk-e fel elsősöket. Pedig nagy szükség van az iskolánkra, hiszen évről évre több enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos diákunk van”.

Arra a kérdésre, hogy kilátástalan helyzetükre honnan és kitől számíthatnak megoldásra elmondta, fenntartójuk a Nyitrai Járási Hivatal oktatási osztálya, amely a belügyminisztériumhoz tartozik. „Ők lehetővé teszik, hogy bérelhessünk tantermeket, de a számunkra megfelelő ingatlant Komárom Városa kell, hogy felajánlja. Ellentétben az előző városi vezetéssel, a jelenlegi vezetéstől már kaptunk ígéretet arra, hogy belátható időn belül megoldást találnak a problémánkra. Nagyon bízunk abban, hogy megtalálják számunkra a megfelelő ingatlant” – fejezte ki véleményét Nagy Beáta, iskolaigazgató.

Legvégül elmondta, hogy a Duna Menti Tavasz résztvevői közül az ő iskolájuk az egyetlen speciális iskola, amely már több alkalommal vesz részt a neves rendezvényen. Itt hívta fel a figyelmet arra, hogy április 30-án a komáromi Magyar Tannyelvű Speciális Alapiskola rendezi meg a dél-szlovákiai régió speciális iskoláinak szavalóversenyét, amelyen autista és értelmi sérült gyerekek vesznek részt. A Limes Galériában nyílt kiállítást hétfő kivételével minden hétköznap 13 órától 17 óráig tekinthetik meg az érdeklődők.

Finta Dobos Boglárka megnyitón készült képeit megtekinthető a Képgalériánkban ITT>>>.
Szalai Erika képei az kiállított alkotásokról megtekinthető a Képgalériánkban ITT>>>

Szalai Erika, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”51328,49927,49307″}