52914x

, amely egy 2. percben szerzett góllal megnyerte a találkozót.

A két csapat nagy riválisnak számít, tekintettel, hogy a DAC a felvidéki magyarság csapatának tekinthető, míg a Nagyszombat szurkolótábora a Slovanéval karöltve messze híresek magyarellenességükről. Előbbiek erről pénteken is tanúbizonyságot tettek.

Véres nagypéntek

A futballszövetségek – főleg Magyarországon – mindent megtesznek, hogy kiszorítsák a lelátókról a pirotechnikai eszközöket. Sok szurkoló ezzel nem ért egyet, a futballkultúra és a szurkolás részének tartják. Péntek óta nyilván más véleményen van egy nagyszombati ultra is, akinek egy ilyen petárda felrobbant a kezében és két úját is leszakította. Szerencséjére a mentőszolgálat a helyszínen volt, így szinte azonnal el tudta látni a sérültet, két úját viszont már nem tudták megmenteni.

52914Több rendbontást is elkövettek a piros-fekete szurkolók. A félidőben sörösüvegekkel támadták meg a hazai rendfenntartókat, illetve sikerült leszaggatniuk egy DAC-zászlót is. A meccs vége felé pedig egy szurkoló esett át a korláton, akit vérző fejjel szállítottak szintén kórházba. Ezek mellett pedig szinte 90 percen át szóltak a magyarokat gyalázó, provokáló rigmusok, amit a hangosbemondó többször is megpróbált abbahagyatni, ám ez cseppet sem zavarta a gyűlölet fűtötte drukkereket. A DAC-tábor a provokációra heves fújolással reagált. Hogy a szövetség fogja-e szankcionálni a történteket, azt minden kedves olvasónk fantáziájára bízzuk. Mindenesetre érdekes, hogy a futballvilág szinte mindenhol egy emberként harcol a rasszizmus és kirekesztés ellen. Szinte alig van olyan felület, ahol ne olvashatnánk a Mondj nemet a rasszizmusra! jelszót, ám vidékeinken mintha teljesen más felfogás uralkodna.

Sőt mindezek után a csapat részéről még köszönet és megerősítés is járt ezekért. A játékosok a meccs végén szokásos módon odamentek a vendégszektor elé megköszönni a buzdítást. Ekkor újra átesett egy ultra a kerítésen, majd amikor a rendőrök, rendezők el akarták vinni, két Spartak játékos vállalta, hogy kiviszik őt személyesen. Menet közben a csapatkapitány Janečka elismerően fejen paskolta az ultrát.

Valóban elismerésre méltó teljesítmény a tábortól. Primitívségből jeles!

Csonka Ákos, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”52896,52879,52677,52588,52537,52612″}