53427

A tatai önkormányzat a Vaszary János festőművész egykori villájában biztosít alkotóházat és lakhelyet Nagy János felvidéki szobrásznak, aki alkotásait az önkormányzat tulajdonába adja.
A város megállapodást köt az idén 80 éves Nagy János szobrászművésszel, hogy számára haszonélvezeti jogot biztosít a Vaszary-villára, a művész pedig lakhatásának fejében az önkormányzat tulajdonába adja műveit, amelyekről katalógust készítettek.

A Vaszary-villa az Angolpark legkorábbi épülete, tervezője Toroczkai Wigand Ede. A ház falán emléktábla jelzi, hogy itt élt és alkotott Vaszary János festőművész 1912-től 1939-ig.
Nagy János szobrász- és éremművész 2005 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 1984 óta Felvidéken, a Komárom közelében lévő Hetényben él. Felsőfokú képzőművészeti tanulmányokat a pozsonyi képzőművészeti főiskolán folytatott. Besztercebányán(1961-1966), majd Nyitrán (1968-1970) tanított.

Tanulmányainak befejezése után érdeklődése a 20. században elterjedt absztrakt művészeti irányzat felé fordult, azonban alapvetően megmaradt az alakos ábrázolás mellett. Motívumkincseit a keresztény vallásosságból, az irodalomból, a történelemből, a hellenisztikus kultúrából és saját identitás-kereséséből merítette.
Köztéri alkotásai Szlovákia déli vidékein a magyarok által lakott területeket díszítik. Alkotásai megtekinthetők többek között Fülek, Léva, Galánta, Komárom, Búcs, Révkomárom, Szenc és Dunaszerdahely városaiban.

MTI nyomán, HA/Felvidék.ma
Nagy János Aradi vértanúk emlékműve RévkomáromNagy János Bulcsú vezér lovas szobra Búcs {iarelatednews articleid=”45765,43736,43735,43518,33655,25692″}