53241

Ünnepi üléssel, aranydiplomák átadásával köszönti a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara az 1963-ban tanítói szakon, valamint az 1964-ben és 1965-ben tanítói és tanári szakokon végzetteket.

Idén ünneplik Nyitrán a magyar pedagógusképzés 55. évfordulóját. Azok a fiatalok, akik a hatvanas évek elején léptek tanári pályára, egy egész közösség sorsáért vállaltak felelősséget. A II. világháború, majd a jogfosztottság évei után ismételten értelmiség nélkül maradt a szlovákiai magyarság. Ebben a mostoha helyzetben elsősorban a pedagógusokra hárult a feladat, hogy betöltsék azt a szellemi űrt, amit a háború és a háborút követő megpróbáltatások hagytak maguk után.

A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara április 30-án az ő töretlen hitük és tenni akarásuk előtt tiszteleg ünnepi ülésével. Az ünnepély keretében a kar dékánja, Dr. Komzsík Attila aranydiplomát adományoz az 1963-ban tanítói szakon, valamint az 1964-ben és 1965-ben tanítói és tanári szakokon oklevelet szerzett egykori végzősöknek – közölte a Felvidék.mával Laczkó Sándor, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának sajtóreferense.

Az ünnepség műsorát Eseménynaptárunkban ITT>>> találják.

Felvidék.ma