53210

Ha nem úgy történt volna, ahogy megtörtént, Róbert Bezák most nagyszombati érsekké való kinevezésének hatodik évfordulóját ünnepelhetné. Ám a szlovákiai hívők és Bezák azóta is hiába várnak a legmagasabb katolikus egyházfő sokkoló döntésének magyarázatára. Úgy tűnik azonban, ez az év fordulatot hozhat. Már az a tény is sokat jelez, hogy Bezákról Andrej Kiska szlovák államfő is beszélt a pápával vatikáni látogatása során, és a pápa az ősszel találkozóra készül a szlovák püspökökkel is, ami pontot tehetne ennek a fájdalmas ügynek a végére. Három évnyi bizonytalanság és vádaskodás valóban sok – írja a čas.sk.

Róbert Bezák leváltása nagy vihart kavart a katolikus egyház soraiban, ami minden bizonnyal kellemetlen meglepetést okozott azok számára, akik Bezák félreállítását eltervezték. A 2012-es vatikáni ellenőrzés nem csak úgy véletlenül érkezett Nagyszombatba. A nunciatúra szerint az ellenőrzés „a papok és a hívők a Nagyszombati Érsekség lelkipásztori helyzetével kapcsolatos nagyszámú Szentszékhez küldött panaszának” az eredménye volt. Többen úgy gondolják, hogy a vizitációt Bezák elődjének, Ján Sokolnak a hívei kezdeményezték, akinek Bezák újításai és az emberek közti közkedveltsége nyomták a gyomrát.

A vatikáni ellenőrzés nagyon furcsa kérdéseket tett fel Bezáknak, például a „kétes hírű emberekkel” való kapcsolatairól. De rákérdeztek az egyházmegye finanszírozására és működtetésére is – s éppen ezek voltak azok a területek, amelyeket Bezák hivatalba lépése után orvosolni szeretett volna, mivel a könyvelésben több nem világos dologra is rábukkant. „Egy fekete alapot hozhattak létre, szürkegazdaságot, amit arra használhattak, hogy megkedveltessék az embert azzal, hogy az másokat támogat, pénzbeli segítséget nyújt, s úgy gondolom ez volt az egyházmegye legfőbb gondja” – hallhattuk két évvel később Oľga Záblacká Bezák érsek, Isten áldja c. dokumentumfilmjében.

Hogy a vizitáció hogyan végződött és mit állapított meg, az titok, de egy eredménye világos – XVI. Benedek pápa 2012. július 2-án leváltotta Bezák érseket a tisztségéből. A nagyszombati érsek számára akkora sokk volt ez, hogy a hírt a misén jelentette be a hívőknek. Ezzel aztán kivívta a nunciatúra éles bírálatát, mivel így a hír korábban napvilágra került, mint ahogyan azt a Vatikán elrendelte. A hívők azonnal az érsek mellé álltak, tüntetések, imák zajlottak Bezák védelmében, ő maga pedig a médián keresztül tette fel a kérdéseit, amelyekre azonban az egyházi vezetőktől nem érkezett semmilyen válasz. Két róla szóló könyv kiadásában is érintett volt, és belegyezett abba is, hogy Oľga Záblacká dokumentumfilmet forgasson róla. „Sohasem akartam mediális csillagként felépíteni az életem. Tudatosítom, hogy olyasvalaki lettem, aki túllép saját magán. Mintha az emberek olyan reménnyel ruháznának fel, amit én képtelen vagyok teljesíteni, mintha valamiféle hősiességet várnának el tőlem, amire lehet, hogy nem is vagyok képes, egyfajta messiási feladatot várnak el tőlem, amire én nem vagyok hivatott” – vallotta magáról Bezák őszintén a dokumentumfilmben.

A közvélemény hatalmas nyomása sem hozott azonban eredményt, a vatikáni képviselők csak még idegesebbek lettek. A belső ügyek mediális megjelenését a Szentszék nem szívesen látja. De semmi újat nem hozott a pápacsere sem. A kimerült Bezák 2013 decemberében végül úgy döntött, távozik Szlovákiából, és az olaszországi Bussolengo redemptorista rendház kolostorába talált menedéket.

Az ügye azonban nem merült feledésbe, folytatódtak az érte tartott imák, cseh és osztrák püspökök személyesen is közbenjártak az ügyében a pápánál. Miroslav Vlk cseh bíboros kijelentette, a pápa azután fogadja Bezákot, ha megbánja a bűneit. Ugyanezt az üzenetet tolmácsolta Bezáknak a Püspöki Kongregáció prefektusa, Marc Ouellet bíboros. A bűnbánat részét képezi a kolostori élet és a mediális kijelentésektől való tartózkodás is, amelyek módfelett bosszantották a Vatikánt. Bezák azonban a tettek embereként tavaly júniusban a vatikáni rendes meghallgatáson néhány másodpercre találkozott Ferenc pápával, és egy írott üzenetet nyújtott át neki.

Bezák az olaszországi önkéntes száműzetéséből tavaly év végén tért vissza Szlovákiába. Csendben. Michal Hvorecký író, aki jó egy hónappal ezelőtt véletlenül találkozott vele, a közösségi hálón osztotta meg a hírt. Bezák állítólag arról panaszkodott neki, hogy Olaszországban honvágy gyötörte. „Nagyon szívélyesnek tűnt, úgy érzem, jó hatással volt rá, hogy megpihent kicsit ettől a rengeteg stressztől. Úgy érzem, erőteljesen tért haza, és felkészült egy új kezdetre” – nyilatkozta Hvorecký.

A nyugalmazott érsek azonban az újságírói kérdéseket illedelmesen visszautasította. „Az, hogy az „elmúlt” élettörténetem érdekli a társadalmat, és hogy az emberek még mindig foglalkoznak vele, engem személyesen már zavar… De én azt akarom, hogy vége legyen ennek, és legyen újra magánéletem. Lássák be, hogy másként nem érhetem ezt el, mint hogy elvonulok” – üzente mailen keresztül Bezák.

A vele kapcsolatban lévő egyházi emberek szerint Bezák olyan helyet keres, ahol stresszmentesen, állandó figyelem nélkül azzal foglalkozhatna, amiből feltöltést nyer. Kérdéses azonban, az ő tapasztalataival és pályafutásával rendelkező ember képes lenne-e érvényesülni a civil életben, mivel egyházi berkekben egyelőre nagy mozgástere nincs. Minden vele összefüggő dologról közvetlenül a Vatikánban döntenek „A nyugalmazott Bezák érsek a redemptorista rendház főelöljárója alá tartozik” – magyarázta a Szlovák Püspöki Kamara szóvivője, Martin Kravara. A Vatikán jogkörébe tartozik az is, hogy a leváltott érsek szolgáltathat-e misét.

Bezák is tudja, hogy nem maradhat bevétel nélkül, nem lehet csupán az emberek jóindulatára utalva. A pénzt, amit nyugalmazott érsekként az egyház ajánlott neki, ugyanis visszautasította. Azaz jelenleg semmilyen bérrel vagy juttatással nem rendelkezik.

A héten Bezák újfent Olaszországban járt, ugyanabban az időben, amikor Andrej Kiska államfő a Vatikánban találkozott a pápával. Véletlen lenne?

A nyugalmazott püspök ezúttal nem tartózkodott a megnyilvánulástól, és kijelentette az az érzése, mintha a Vatikánban elfeledkeztek volna róla. Tudni szeretné végre, mit tehet, és mit nem. Több befolyásos egyházi személy szerint azonban ezek a kijelentések csak ronthatnak a helyzetén, mivel valóban hallgatást várnak el tőle. A Nunciatúra mindenről tájékoztatja a Vatikánt, ami Bezák körül történik. A legközelebbi munkatársai is tartanak attól, hogy az érzelmes megnyilvánulások árthatnak Bezáknak, másrészt viszont a hallgatás és a visszafogottság ahhoz vezethetnek, hogy az ügyét magyarázat nélkül eltussolják.

Azt várják, hogy a megváltás Bezák számára novemberben jöhetne, amikor a szlovák püspökök is találkoznak a Szentatyával a Vatikánban. És ott róla is szó lesz. Most minden attól függ, hogyan sikerül Bezáknak és az egyházi vezetőknek elérniük, hogy mindkét fél becsületben kerüljön ki az ügyből. Az ügy megoldásába az is besegíthet, hogy Kiska szlovákiai látogatásra hívta meg Ferenc pápát. Nehezen elképzelhető ugyanis, hogy a Szentatya korábban Szlovákiában látogatna, mint hogy a katolikus egyház megoldaná ezt a kényes ügyet. „Úgy vélem, hogy ez a kérdés nem kell, hogy aggasszon bennünket, mivel a pápának nagyon sok meghívása van. Bízok benne, hogy addig, amíg Szlovákiába látogat, megoldásra kerül a Bezák-ügy. Ennek a pápának nincs köze az ügyhöz, csak megörökölte, úgy hogy számára sem egyszerű azt gyorsan megoldani” – vélekedik František Mikloško volt politikus, aki maga is részt vett II. János Pál pápa szlovákiai látogatásának előkészítésében.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”53130,52127,52036,51501″}