52850

Már ismert a Martosi Szabadegyetem csütörtöki zenei kínálatának legnagyobb neve. Demjén Ferenc, a magyar zene állócsillaga először teszi tiszteletét a rendezvényen.

Demjén Ferenc több mint 40 éve, megszakítás nélkül ott van a magyar zenei élet élvonalában. A 70-es években a Bergendy együttes vele érte el legnagyobb sikereit, majd egy mára legendássá vált szólóalbum után, a 80-as évektől más műfajban, a V’ Moto-Rock zenekarral is maradandót alkotott. A rendszerváltáskor ő is váltott, szólópályába kezdett, és további 16 lemezt adott ki – legutóbb 2013-ban –, közben pedig a Honfoglalás és a SacraCorona filmzenéjéhez is megírta a máig rengeteget játszott főcímdalokat. A martfesztes fellépésén nemcsak ezek fognak elhangozni, hiszen a több mint négy évtizedet felölelő pályafutást egy egész koncertnyi sláger fémjelzi. Dalszövegeire is érdemes odafigyelni, hiszen Rózsi egyike azon régi előadóknak, akiknek még ma is aktuális mondanivalójuk van.

A koncerthez újabb nyereményjáték kapcsolódik. Demjén Ferenc legutóbbi lemezének dedikált példányát sorsoljuk ki azok között, akik a Martfeszt facebook-oldaláról megosztják ezt a képet – áll a szabadegyetem hivatalos sajtóközleményében.

Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”52386,51170,51188,47373,47320″}