53225x

Az FC STK csapatának vezetősége a gyenge eredmények miatt menesztette a csapat edzőjét, Salenka Michalt. Helyét Kontír Jozef veszi át.

,,Célunk, hogy bennmaradjunk a II. ligában, de az utóbbi meccseken nem megy a csapatnak. Reméljük, hogy edzőváltás felrázza a csapatot. Remélem, hogy az új edző felrázza a csapatot. A volt edzőnknek Salenka Michalnak pedig köszönet a csapattal végzett munkájáért” – nyilatkozta Bláha, Peter, az STK elnöke.
A harmincöt éves Kontír nyolc évig volt a Slovan másodedzője, majd Ligetfalun és az orosz Ramenskojeban is edzősködött. Olyan edzőkkel dolgozott együtt, Weiss, Hipp, Fieber, Tittel, Jankech, Jarolím, Slovák, Valovič, Galis, Straka és Chovanec.
A somorjai STK csapata tavaly október óta, azaz 15 meccsből mindössze egy meccset tudott megnyerni, mégpedig az első tavaszi fordulóban, a zsolnai fakó ellen. Az utolsó 6 mérkőzésén tavasszal nyeretlen volt a Salenka legénység. A kérdés már csak az, hogy a Kontír képes lesz-e beilleszkedni az STK-ba és hogy képes lesz-e felrázni a csapatot.

A hétvégi bajnokiról írtuk:
Folytatódott az STK Somorja nyeretlenségi szériája
Az FC STK 1914 Somorja nem bírt az utolsó helyen álló MFK Máriatölgyes csapatával, így továbbra is tart a nyeretlenségi szériája.

Az első félidőben a hazaiak annak ellenére, hogy széllel szemben játszottak, már az első percekben megszerezhették volna a vezetést, de Špánik közeli próbálkozása nem találta el a kaput. „Az első félidő tele volt pontatlansággal. A jó kezdésünk ellenére nem sokon múlt, hogy a vendégek vonulhattak az öltözőbe jobb hangulatban, de szerencsére a kihagyták a félidő végi helyzetüket.” –nyilatkozta Salenka Michal, a somorjaiak mestere.

A második félidőben a hazai csapat teljesen máshogy futott ki a pályára: növelték a nyomást és kezdték átvenni az irányítást. ,,Főleg az utolsó negyed óra alatt játszottunk jól, sajnos pont a gól, pont egy kis szerencse hiányzott.” – folytatta az edző.

Legközelebb Medgyes volt a gólhoz, akinek távoli lövése a kapufán csattant. De Sura Patrik, Mezovský és Kaležič is kihagyta a saját helyzetét. ,,Sajnálom, hogy játékbeli fölényünket nem tudtuk gólra váltani, az utolsó pontos passzok hiányoztak. A játék képe alapján meg kellett volna szereznünk a három pontot. De ha nem adunk gólt, nem nyerhetünk.” – fejezte be a meccsről szóló értékelését Salenka Michal.

STK Somorja – MFK Máriatölgyes 0:0.
Sárga: Medgyes – Cisár, Mejič
Játékvezető: Leško
Nézők: 200

STK Somorja: Hajdúch – Schober, Pončák, Csölle, Medgyes – Hrnčár, Pavúk (73. Kaležič), Chromý, Čemba, Pinte (88. Patrik Sura) – Špánik (61. Mezovský)

Fényképek a meccsről ITT>>> tekinthetők meg.

MJ, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”52483,52313,52159,52058″}