53103

„Kedvezményes jegyárak és új akciók várják a Gombaszögi Nyári Tábor leendő lakóit a kedden elindult internetes jegyelővételi felületen. Érdemes sietni, ha valaki minél olcsóbban szeretne bérletet váltani a 2015. július 14. és 20. közt rendezett szabadegyetemre és fesztiválra! A táborban színpadra áll majd többek közt a Ghymes, a Kiscsillag, a Jóvilágvan és a Csík zenekar, de idén is lesz Szlovákiai Magyar Dal Napja.

Ahogy az elmúlt években, úgy idén is kényelmesen, sorban állás nélkül, interneten lehet jegyet váltani, partibuszjegyet foglalni, és előre gondoskodni arról, hogy legyen mit enni és inni a táborban. Az első 50 online bérlet ára most csak 25 euró. A további hetijegyek ára pedig 2 eurójával növekszik minden századik eladott jegy után vagy havonta. Azok se keseredjenek el, akik az utolsó pillanatra hagyják a bérletváltást, hiszen a helyszínen, a krasznahorkaváraljai kemping bejáratánál is lehet majd hetijegyet vásárolni, amelyek ára 39 euró lesz.

Hogy a táborba jó társaságban és kényelmesen el lehessen jutni, Nyugat- illetve idén már Kelet-Szlovákiából is indulnak partibuszok Krasznahorkára, amelyekre szintén a jegyelővételi felületen lehet helyet foglalni. A nyugatról induló partibuszokra 26 euróért, míg a keleti járatra 14 euróért lehet jegyet váltani. A virtuális kosárba lehet még tenni sör- illetve ételjegyeket is, így nem kell a helyszínen bajlódni az apróval.

Akciók

A hagyományokhoz híven idén ismét két járás, ezúttal a Nagykürtösi és a Losonci járások lakói ingyenes hetibérletet kapnak. Ebben az évben a kedvezmények sora is bővült: Az a tavalyi, hetibérletet váltó táborozó, aki idén két új táborozót is hoz, szimbolikus egy euróért válthatja meg saját hetibérletét, és élvezheti a 2015-ös Gombaszögi Nyári Tábor minden egyes fantasztikusnak ígérkező percét.

Zene

A tábor zenei programja is már napvilágra került. Kedden a Kicsi Hang szlovákiai magyar verséneklő együttes és a komáromi ZsEB zenekar lép fel, szerdán a Kaukázus és az Aylen’s Fall, csütörtökön a Brains és a tábor rezidens zenekara, a Jóvilágvan játszik majd. Pénteken pedig a füleki Musí Byť! és Lovasi András Kiscsillag nevű zenekara áll a tábor színpadára. Szombaton a Csík zenekar valamint a Kowalsky meg a vega nevű formáció lép fel. A vasárnap, a Gombaszögi Nyári Tábor +1. napja a tavalyihoz hasonlóan idén is a Szlovákiai Magyar Dal Napja lesz. Ez alkalomból a tehetséges szlovákiai magyar zenekarok lépnek majd a gombaszögi közönség elé. Este pedig a Rómeó Vérzik és a Ghymes zenekar játszik majd.

Az online vásárlással és fizetéssel kapcsolatos információ a tábor honlapján ide kattintva érhetőek el, ahol részletes leírás segíti a vásárlókat a sikeres jegyvásárlásban. A legfrissebb információk megtalálhatóak a tábor honlapján, Facebook-oldalán, valamint a twitteren” – áll a nyári tábor hivatalos közleményében.

Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”52984,52796,52905,52468,51188,52876,52386,52850,51170″}