Szavalóveresenyen 2

Az Értelmileg Akadályozottakat Segítők Társulása és a Carissimi civil szervezet hetedik alkalommal rendezték meg április 10-én Galántán az értelmileg akadályozott és halmozottan sérült fiatalok versmondó fesztiválját.
A felejthetetlen nap részesei voltak a párkányi, nagyfödémesi, szenci, zonctornyi, dunaszerdahelyi és galántai civil társulások fiataljai, kísérőik és további vendégek.

A szervezők nevében Pék Anna, a helyi társulás elnöke üdvözölte a szavalókat és a vendégeket, utalva arra, hogy milyen felemelő érzés a vers szeretete, mondása, különösen akkor, ha másoknak is örömet szerezhetünk vele.

SzavalóveresenyenA zsűri tagja volt Tóth Erika és Bauer Edit a Carissimi képviseletében továbbá Mészáros Andrea a helyi gimnázium tanárnője, Renczés Viktória és Žiaček Margaréta diáklányok, akik értékelték a produkciókat.

Szavalóveresenyen 1„Értékelték, és nem rangsorolták. Talán azt nem is tudták volna, hiszen a legtöbb esetben felbecsülhetetlen az az akarat, igyekezet, amit a résztvevők tanúsítottak. Bizony sokszor torokszorító élmény volt hallgatni a szebbnél-szebb előadásokat, főleg ha belegondoltunk abba, milyen óriási munka van mögötte” – tudtuk meg Pék Annától, a helyi társulás elnökétől.
Szavalóveresenyen 3
A szünetekben a gimnazisták gitárjátékukkal, szavalatukkal, énekükkel, illetve közös énekléssel szórakoztatták a résztvevőket. Ebéd után a Kuttyomfitty Társulat Cirkusz Folklórikusz című műsorával szórakoztatta a nagyérdeműt. Nagyon jó móka volt, hiszen végül majdnem mindenki cirkuszi szereplővé is vált.

„A huszonnyolc szavaló, kísérőik, az öttagú zsűri, a Galántai Kodály Zoltán Gimnázium szereplői és a Kuttyomfitty Társulat felejthetetlen napot töltött együtt” – nyilatkozta a Felvidek.ma-nak Pék Anna, a helyi társulás elnöke.

BB, Felvidék.ma