53239

Negyedik éve indították el Magyarországon és a szomszédos országokban azt a különleges bajnokságsorozatot, amely arra hívatott, hogy a focinak egy másik dimenzióját mutassa be a közönségnek: a mérkőzések bírók és síp nélkül, a fair play szellemiségét közvetítő mediátorok bevonásával kerülnek megrendezésre.

A 2015-ös év első állomása Csallóközaranyoson lesz, a régió életében fontos szerepet betöltő szervezetek és intézmények bevonásával. Pályára lép többek között a dél-komáromi önkormányzat, az észak-komáromi városi rendőrség, a felvidéki cserkészek, valamint a szlovákiai református lelkészek csapata is.
A bajnokság célja, hogy az egyes – egymással vélt vagy valós – érdekellentétben álló csoportok a fair play foci különleges szabályainak segítségével kezdjenek párbeszédet, alakítsanak ki pozitív emberi kapcsolatokat – árulták el a szervezők a Felvidék.mának.
A csallóközaranyosi fordulót április 25-én (szombaton), a Koczán Mór Szabadidőközpontban rendezik meg.
.
Felvidék.ma