52786

  A helyi nyugdíjasklubban a Via Nova Ifjúsági Csoport tornai alapszervezetének szervezésében sor került március 29-én a Farkasok földjén című magyar dokumentumfilm vetítésére. A rendezvény színvonalát lényegesen emelte a film készítőinek és szereplőinek jelenléte. 

A vendégeket Subovics Mónika, a Via Nova ICS helyi szervezetének elnöke üdvözölte, majd a film vetítésére került sor, amely Magyarországon és Szlovákiában, a Gömör-Tornai-karszt gyönyörű hegyei között játszódik. A nézők nem leplezték lelkesedésüket, amikor az egyes jelenetekben megjelentek az általunk jól ismert természeti szépségek, mint például a tornai várhegy és a Szádelői-völgy. Ezt követően kötetlen beszélgetésre került sor a film alkotóival. Gadó György Pál rendező, szerkesztő-riporter és narrátor elmesélte a forgatással kapcsolatos élményeit.

A film egyik szereplője, Szabó Ádám, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságának zoológusa a térségünkben élő farkasokról számolt be. Szitás Éva, a kassai Kelet-Szlovákiai Múzeum természettudományi osztályának vezetője volt a másik szereplő. Tőle a jelenlévők főleg a filmben is látható tornai vértő endemikus növény iránt érdeklődtek. Kulcsár Arthur producer, másodoperatőr és vágó a környékünk iránti csodálatát fejezte ki. Szerinte e vadregényes táj a filmesek és fényképészek paradicsoma.

Aki a rendezvényen részt vett, minden bizonnyal tartalmas vasárnap délutánt tudhat maga mögött. A nézők egy csoportját ráadásul annyira elbűvölte a film, hogy a bemutató után egy kellemes tavaszi sétára szánták rá magukat a Szádelői-szurdokvölgyön keresztül.

Surovec Róbert, Felvidék.ma
Az alkotókBemutatóSok volt az érdeklődő
{iarelatednews articleid=”50916,50616,49923″}