53166

Nyitrán, a Futball Házában tartott ülést április 14-én a Nyugat-Szlovákiai Labdarúgó Szövetség Végrehajtó Bizottsága. Az ülést Gádoši László elnök nyitotta meg, de szót kért még Hádek Ivan is. A figyelem főleg az UEFA HatTrick IV. nevezetű pályázat alapján szétosztandó pénzekre irányult, pontosabban arra, hogy melyik nyugat-szlovákiai hat klub kap majd 100 000 eurós támogatást nagyméretű műfüves pálya megépítésére.

“A HatTrick IV. keretén belül, a 2016-2019-es időszakra az UEFA növelte a megpályázható összeget, így a fél milliós növekedés után országosan már 3,5 millió euróra lehet pályázni. A programot elfogadták, így az ország területén 20 nagy műfüves pálya épül majd, ebből hat a Nyugat-Szlovákiai Labdarúgó Szövetség területén működő futballkluboknál. A pályázatra sokan jelentkeztek, de így is többen teljesítették a szigorú feltételeket. Voltak klubok, melyek azzal kívántak a területükön való építés mellett, hogy nagyszámú ifjúsággal foglalkoznak. Mások azzal, hogy hány ilyen jellegű pálya van az adott járásban, s mivel a nagyméretű műfüves pályákból amúgy sincsen sok, így nehéz volt a döntés. A döntés titkos szavazás után született meg.” – nyilatkozta Gádoši László

A tizenhárom nyugat-szlovákiai jelentkező közül a következő városok csapatai örülhetnek:

Vágbeszterce, Bán, Nyitra (ČFK), Udvard, Galgóc és Somorja

A többi kérvényező névsora:

Tótmegyer, Nagysurány, Aranyosmarót, Léva, Nagyölved, Felső-Nitra, Puhó.

A HatTrick IV. projekt alapján a nyertesek 100 000 euró támogatásban részesülnek, a többi körülbelül 200 000 eurót saját forrásokból kell fedezni. A projekt megvalósításának tervezett időpontja 2015.július 1. – december 31.

Méry János, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”52896,52677,52879″}