53086

Vasárnap este a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapján hosszú perceken át tartó álló tapssal díjazta a közönség az Ifjú Szivek Táncszínház Hontalanítás című előadását a Komáromi Jókai Színházban. A pótszékes és a lépcsőjegyek is mind elkeltek.

„Úgy gondoltuk, hogy a helyszínen veszünk majd jegyet, hiszen mindig így szoktuk” – nyilatkozta az egyik komáromi néző. „Amikor megérkeztünk, óriási tömeg fogadott, de még mindig bíztunk benne, hogy két jegyet sikerül majd szereznünk. Hajszálon múlott. Nekünk még sikerült pótszékes belépőt venni, a hátunk mögött állóknak viszont már nem jutott hely”- tette hozzá.

„Több, mint 360 ember látta vasárnap este Hégli Dusan koreográfiáját a Jókai Színházban. Színháztermünk 340Ifjú Szivek Komáromban férőhelyes, erre a kivételes alkalomra viszont minden pótszékünkre szükség volt.” – mondta Fabó Mária, a Komáromi Jókai Színház marketingvezetője.

A sikeres koreográfiát legközelebb április 16-án mutatják be az Ifjú Szivek Táncszínházban, Pozsonyban. A csütörtöki előadásra jegyek még kaphatók – olvasható a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”53005,52119,52079″}