53343

Irodalmi, zenei és gasztronómiai kínálattal várja a látogatókat a 24. alkalommal meghirdetett balatonfüredi Jókai napok programsorozat jövő hét szerdától vasárnapig – közölte az MTI-vel a város önkormányzatának kulturális osztályvezetője.
Cserép László azt mondta, a programok az irodalmi, a színházi, a zenei, valamint a gasztronómiai kínálat sokféleségével igyekeznek megmutatni azt a “szellemi pezsgést és sokféleséget”, amely a Komáromban született Jókait, a legnagyobb magyar romantikus regényírót jellemezte.

A rendezvénysorozat szerdán az egri Gárdonyi Géza Színház táncelőadásával kezdődik, Jókai Mór A cigánybáró című művének táncmese feldolgozását Szaffi címmel láthatja a közönség a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban, este pedig ugyanitt a Cigánybáró című táncjátékot mutatják be – mondta Cserép László. Hozzátette: másnap a Jókai Emlékházban, Jókai Mór 1870-ben épült villájában Jókai és a franciák címmel tart tárlatvezetést Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, este pedig a Bohém Ragtime Band játszik a Kisfaludy Galériában.

A Jókai Emlékház kertjében Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara ad térzenét pénteken az ünnepélyes megnyitót megelőzően, majd könyvbemutatókra várják az érdeklődőket a Bergmann cukrászdában – közölte az osztályvezető. Borhy László akadémikus mutatja be Archaelogica Brigetionensia című, a komáromi római kori feltárások eredményeit felvonultató könyvsorozatot, majd A komáromi fiú, aki meghódította a világot című 13. Jókai-napi kiskönyvet a sorozatszerkesztő, Praznovszky Mihály irodalomtörténész ismerteti – mondta Cserép László. Az osztályvezető arról is beszélt, hogy idén is megrendezik a Jókai-bableves főzőversenyt, amit szombaton, Balatonfüred népszerű kirándulóhelyén a Koloska-völgyben tartanak. A főzőversenyen 60 csapat indul, részt vesznek rajta Balatonfüred korábbi kulturális testvérvárosai is: Debrecen, Szolnok, Kecskemét, Gyula és Pécs csapatai. A főzést zenés programok is kísérik, a gyerekeket népi és kézműves játszóház várja.

A zárónapon Jókai séta indul a reformkori városrészben, mely a Jókai Emlékházban ér véget. Itt tárlatvezetéssel és irodalmi játszóházzal várják az érkezőket – fűzte hozzá Cserép László. A programsorozat keretében írják alá azt a kulturális együttműködésről szóló megállapodást, amely szerint Jókai szülővárosa, Komárom és Balatonfüred testvérvárossá válnak – tette hozzá az osztályvezető.

Jókai Mór 190 évvel ezelőtt Komáromban született. Iskoláit Pozsonyban, Pápán és Kecskeméten végezte. Első regénye 1846-ban jelent meg Hétköznapok címmel. Néhány jelentős műve: Az új földesúr (1862), A kőszívű ember fiai (1869) És mégis mozog a Föld! (1872) A Fekete gyémántok (1870) Az arany ember (1873). Utolsó éveinek egyik legolvasottabb alkotása, a Sárga rózsa (1893) Ötvenéves írói jubileumán 1894-ben az egész ország ünnepelte, a Révai Könyvkiadó ekkor kezdte megjelentetni összes műveinek 100 kötetes kiadását.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”52060,51975,51202″}