53149

Kövér László házelnök a magyar kormány véleményét fogalmazta meg a Felvidékről kitelepítettek emléknapján elmondott beszédében – olvasható abban a közleményben, melyet a Külgazdasági és Külügyminisztérium adott ki április 15-én este.

Amint arról korábban beszámoltunk, szlovák oldalról számos kritika érte az Országgyűlés elnökének április 12-én Komáromban mondott megemlékező beszédét, melyben Kövér László egyebek mellett a kollektív bűnösség elvének tarthatatlanságára hívta fel a figyelmet: „Ameddig az európai jogrend része a kollektív bűnösség elve, addig Európában senki sem érezheti biztonságban a szülőföldjét”.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium az erre érkezett reakciók után a szerdai közleményben világossá tette: a vasárnap elhangzottak nem csak Kövér László magánvéleményét, de a magyar kormány – szlovák fél által is ismert – véleményét jelentik.

A magyar külügy megismételte: “A kitelepítések nehezen gyógyuló sebeket ejtettek, tízezrek munkaszolgálatra történő kényszerítése, vagyonuktól és állampolgárságtól való megfosztása a mai napig is élénken él a magyarság emlékezetében. Fontos ezúton is nyomatékosítani, hogy közös történelmünk nehéz pillanataival mindannyiunknak szembe kell nézni. A jó szomszédi viszony feltételezi a közös múlt feldolgozását, a kényes kérdések megvitatását.”

A közlemény szerint a Külgazdasági és Külügyminisztérium is osztja a szlovák partner azon véleményét, miszerint a szlovák-magyar kapcsolatok, “a két ország közötti bizalom történelmi csúcsponton van és olyan kérdésekben is tartalmas párbeszédet tudunk folytatni, amelyekben jelenleg még eltérő álláspontot képviselünk”. Ezt Kövér László kollégája, Peter Pellegrini is kihangsúlyozta, amellett, hogy a felvidéki magyarok sérelmeire való megemlékezést a múlt sebei feltépésének nevezte, ami szerinte visszaút.

szd, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”53135,53059″}