A fák és magvaik

 A Föld napja alkalmából környezetvédelmi hetet rendezett alsó tagozatos diákjai számára a Fábry Zoltán Alap- és Szakközépiskola.

A tanulók gazdag oktató-nevelő programsorozaton vehettek részt, valamint a hét folyamán papírt is gyűjtöttek.
A program keretében április 20-án, hétfőn környezetszépítő munkát végeztek az iskola körül. Másnap „A fa” témában képzőművészeti alkotásokat készítettek, a harmadik napon természetvédelem témában mesevetítésre került sor.

Fűrészeltek isA városi erdészet közreműködésével az állatok, növények világát ismerhették meg különböző bemutatókon április 23-án. Sor került facsemete elültetésére és favágásra is, és különböző csoportos játékokon keresztül ismerkedtek meg a tanulók a környezetükben élő állatokkal és növényekkel.
A hét zárórendezvényeként kirándulást szerveztek az Indián-tóhoz, ahol az egész heti programot is kiértékelték.
A programsorozat megálmodói Becze Andrea, Kovács Jana és Domik Éva tanító nénik voltak. Becze Andrea a Felvidék.ma-nak elmondta: „A tavalyi év folytatásaként idén már többnaposra szerveztük a programot. A gyerekekkel a természetvédelemről, a környezetvédelemről, annak az emberiség és a Föld számára való fontosságáról beszélgettünk és hívtuk fel a figyelmet a különböző foglalkozások során.”

Terveik szerint a már megkezdett környezetvédelmi programokat jövőre is folytatják.

Beke Beáta, Felvidék.ma
Ismerkedés az állatokkalIsmerkedés a fákkalMelyik állat vagyMit nem szabad az erdőben