53161

Somorjára látogat Kű Lajos, olimpiai ezüstérmes magyar labdarúgó, a Ferencváros legendája. A 2015. április 24-i látogatásának célja, egy előadás, melyet az aranycsapatról fog tartani, „Volt egyszer egy aranycsapat” címmel. Kű Lajos 1962-ben kezdődött pályafutásának első állomása a székesfehérvári VT Vasas (Vadásztölténygyár) csapata volt. Nevelőedzője Gantner János. 1968-ban a már Videotonnak hívott csapatban mutatkozott be az élvonalban. 1968 és 1974 között az FTC színeiben játszott – ahol UEFA-kupa elődöntőben is szerepelt, 4 bajnoki ezüstérmet és 2 MNK győzelmet szerzett. A gyakori formahanyatlást eredményező sportszerűtlen életmódja miatt a Ferencvárosnál lemondtak róla és a Vasashoz kényszerült igazolni. Itt is csak egy idény tölt el és 125 élvonalbeli mérkőzés után a másodosztályú Volán SC-hez igazolt.

1977-ben elhagyta az országot. Szabadkán keresztül Olaszországba szökött. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség egy esztendőre eltiltotta a labdarúgástól. 1978-ban Belgiumban tűnt fel újra, az FC Bruges csapatában. Ugyanebben az évben BEK-döntőt játszott, ahol kikaptak a Liverpooltól. 1980-ban belga bajnok lett a csapattal. 1980–1981-ben egy idényt az Egyesült Államokban töltött. Majd honvágya visszahozta a magyar határ közelébe az ausztriai Kismartonba, ahol Pusztai László is a csapattársa lett. 1984-ben a burgenlandi bajnokság, FC Mönchof csapatában fejezi be az aktív labdarúgást.

A válogatottban 8 alkalommal szerepelt és 1 gólt szerzett, illetve háromszor játszott az olimpiai válogatottban. A müncheni olimpia ezüstérmese, majd a belgiumi labdarúgó- Európa-bajnokság negyedik helyezettje, ahol a magyar csapat egyedüli gólját ő szerezte.

2004-ben egy új kezdeményezést indított el, az Aranycsapat Alapítvány elnökeként meghirdette a Kárpát-medence diáksportjának felemeléséért indított mozgalmat és megalapította a Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Labdarúgó Bajnokságot.

Az előadás – mint már fentebb írtam, április 24-én lesz és 19:00-tól kezdődik. A helyszín megszokott: a somorjai Városi Művelődési Központ bábterme.

A szervezők mindenkit szeretettel várnak.

Méry János, felvidék.ma{iarelatednews articleid=”52530,52065,45291,42308,41921″}