52940

Elindult a harc a bennmaradásért a DoxxBet liga nyugati csoportjában: a somorjai STK 1:0-s vereséggel kezdett a nagyszombati fakó otthonában, annak ellenére, hogy a csapat fogadkozott: ponttal szeretne távozni Pázmány Péter városából.

De ezen a napon a hazai csapat volt a jobb csapat a City Arénában. Aktívabbak voltak, az egy lőtt góljuk mellett a kapufát is eltalálták, sőt a vendégek kapusa is többször mutatott be bravúrt. A gól egy szöglet után született: Tidiane Djiby Ba fejelt pontosan a kapuba (a szögletarány egyébként 10:0 volt a hazai csapat javára).
Az ellenfél – el kell ismerni – jobban játszott: a somorjai csapat küzdött, harcolt, de sajnos valós helyzetbe nem került ezen a meccsen.

„Ezen a meccsen az elsődleges szempont a védelem biztosítása volt. Ez működött is, de amikor megszereztük a labdát, elhamarkodottan döntöttünk egy egyes szituációkban, A hazaiak nagy magabiztossággal játszottak. Ez egy harcos mérkőzés volt. A meccs egyetlen gólját a hazaiak egy szöglet után adták, mely valójában nem volt szöglet. Mindent egybevéve a nagyszombati csapat jobban játszott és jobb volt ma.” – nyilatkozta Sanlenka Michal az STK edzője.

A vendégeknek főleg a támadásokkal voltak gondjai. Egy szögletet sem rúgtak, alig volt egy egészséges lövésük, csak pár rögzített szituáció. „A támadójátékunk Lukáš Čemba beállása után javult egy kicsit. De sajnos a végső passz hiányzott. Mindent egybevéve viszont jobban játszottunk, mint múlt héten a máriatölgyesi csapat ellen.” – tette hozzá a somorjai mester.

Spartak Nagyszombat „B” – STK Somorja 1:0 (1:0)

Gól: 31. Djiby Ba
Sárga : Galba, Hrebík -Chromý, Pavúk
Játékvezető: Sedlár
Nézők: 227
STK Somorja: Hajdúch – Stifter, Pončák, Schober, Medgyes – Martinka (90. Mezzei), Chromý, Pavúk, Kaležič (53. Mezovský), Pinte (73. Čemba) – Špánik.
További képek a meccsről megtekinthető a Képgalériánkban ITT>>>

MJ, Felvidék.ma
Fotó: Őry Tibor
{iarelatednews articleid=”52483,52313,52159″}