53292

Amennyiben április közepén tartották volna a parlamenti választásokat, a Smer 34,7 százalékkal nyert volna, derül ki a Polis közvélemény-kutató intézet április 11. és 18. közt lebonyolított kutatásából. Az említett időszakban 1417 adatközlőt szólítottak meg, közölte a SITA hírügynökség csütörtökön. Az ügynökség a parlamentbe mérte az MKP-t.

Második legtöbb szavazattal a KDH került volna be a szlovák törvényhozásba, 10,5 százalékot szerezve. Hasonló arányt ért el a Háló mozgalom is (10,1 százalék). Továbbá bejutott volna a a Most-Híd (8,7 százalékkal), és az OĽaNO (7,2 százalékkal). Az ötszázalékos bejutási küszöböt átlépte az SNS (6,8 százalékkal), valamint az MKP is (5,2 százalék). Ugyanakkor a törvényhozásból kimaradt volna a SaS, amely négy százalékot szerzett. Ugyanúgy parlamenten kívüli párt lenne az SDKÚ, amelyet mindössze a megkérdezettek 2,4 százaléka választott.

A Polis adatai szerint a megkérdezettek 55 százaléka ment volna el választani, emellett húsz százalék biztosan nem vett volna részt a választásokon. A közvélemény-kutató intézet észrevételei szerint a kormánypárt gyengülése mögött részben a Váhostav-ügy is áll. Ennek köszönhető az is, hogy az elmúlt 14 hónap során most mérték a legalacsonyabb preferenciát a Smernek.

PP, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”52709,52001,50517,50027,49546,48889,47678,44954,43949″}