53153

Két vereséggel kezdte a szlovák röpladba extraliga bajnoki döntőjét a komáromi Spartak az Eperjes ellen. A négy győztes mérkőzésig tartó párharc a hétvégén Komáromban két mérkőzéssel folytatódik, a kés hegyén táncoló Spartakra nehéz napok várnak.

A bajnoki finálé első két mérkőzését az elmúlt hétvégén Eperjesen rendezték. Az elsőn a hazaiak három szettben verték a komáromiakat, akik csak az utolsó játékrészt tudták izgalmassá tenni. Tegyük hozzá: nem az egyébként esélyesebbnek számító Eperjes játszott ellenállhatatlanul, hanem a Spartak követett el szokatlanul több hibát.
Ezért is várhatta bizakodóan a második felvonást Daniel Oravec, a komáromiak edzője: ha ugyanis rátalál csapata belső működésének hibáira, még meglepetést is okozhatnak. Azért, hogy ez nem így történt, aligha egyedül Oravec a felelős: a Spartak játékosai a döntő második mérkőzésén is fásultan, sok hibával játszottak. Még akkor is igaz ez, ha ezúttal sikerült egy szettet (a másodikat) elcsípniük, amivel (szerény vigasz) az előző napi 0-3-at 1-3-ra kozmetikázták.
A Spartak tehát 0-2-ről várhatja a folytatást, amely cseppet sem ígérkezik könnyűnek. Még akkor sem, ha az elmúlt hétvégéhez hasonlóan ismét páros (szombat-vasárnap) mérkőzések következnek – ezúttal a Spartak otthonában. A Komárom ugyanis már most is a kés hegyén táncol, egy újabb vereség pedig már (gyakorlatilag) a véget jelentené. Jól tudja ezt Oravec mester is, aki nem tekint ilyen messzeségekbe, s csak a soron következő feladatra koncentrál. „Komáromban megpróbálunk úgy játszani, hogy visszatérhessünk még Eperjesre” – nyilatkozta még Kelet-Szlovákiában, amivel maradéktalanul egyetértünk. Ez ugyanis azt jelentené, legalább egy komáromi győzelmet hoz a következő hétvége. Mi azonban bízunk abban, hogy a csodálatos komáromi közönség előtt összejön a kettő is…

A döntő első két mérkőzésén:
VK MIRAD PU Eperjes – Spartak VKP Komárom 3:0 (20, 21, 26).
VK Mirad PU Eperjes – Spartak VKP Komárom 3:1 (22, -21, 18, 14).

Felvidék.ma
Fotó: facebook.com
{iarelatednews articleid=”52989″}