52793

Feltámadás címmel írt jegyzetet a Szabad Újság e heti, szerdai számának elején Neszméri Tünde. „Ma is képesek lehetünk csodákra”. Jegyzi meg a szerző.

Megosztja a húsvét az embereket. Ez a hetilap témája. Molnár Belány Szilvia őrzi a hagyományokat, és gombostűfejjel pompás húsvéti tojásokat fest, míg Majoros Annamária irodavezető szerint a huszonévesek számára a húsvét nem jelent mást, mint nyuszis reklámokat, bolti rohamot, ünnepi akciókat és néhány kellemetlen gyermekkori emléket. Kinek van igaza?
A Belföld rovatban, egyebek mellett, arról ír a Szabad Újság, hogy április 1-jén 750 éves Komárom, amit aznap délután öt órától ünneplenek meg az Európa Udvarban és a Klapka téren, majd ünnepi testületi ülés lesz a Tiszti pavilonban, azután arról, hogy a kisiskolák megmentésére hív a komáromi MKP, majd arról, hogy a magyar kormány támogatja a Bodrogközben élőket, végül arról, hogy a Pentához került a dunaszerdahelyi és a galántai kórház.
A Magyarság rovatból kiderül, hogy a határon túli szakképzést segítő klaszter született Kecskeméten.
Húsvéti szokásainkról nyilatkozott a Szabad Újságnak Szanyi Mária néprajzkutató.
Hibrid háború – nem csak Ukrajna ellen. Ezzel a címmel küldött írást a hetilapnak Csáky Pál európai parlamenti képviselő.
A Felvidéki emlékhelyek című sorozatban ezúttal a sikabonyi Mindenszentek-templom.
Olimpia Budapesten: álom vagy valóság. Ez a címe Kolek Zsolt e heti jegyzetének.
Április – szelek hava. Újabb remek tanácsok kertészkedőknek.
Ugrasszuk ki a nyulat a bokorból! Kéri Agrárvilág rovatában H. Mészáros Erzsébet.
A húsvét – tavaszünnep a javából. A tojásfestéstől az ízkavalkádig. Minden a húsvétról a Család rovatban.
Farmerláz. Gyári munkás és hivatalnok, kicsi és nagy, tehetős és szegény, híres és átlagember egyaránt e ruhadarab rajongótáborába tartozik.
A sportrovatban: szlovák labdarúgó-válogatott: Luxemburg is kipipálva, magyar labdarúgó-válogatott: Kiszenvedett egy pont a görögök ellen. Továbbá: Vettel megtörte a Mercedes uralmát. Tomi Kid ausztrál ellenféllel bokszol július végén Melbourne-ben. Újabb négy évre Michel Platini az Európai Labdarúgó Szövetség elnöke. Kik kerestek a legtöbbet az idén a síelők világában?
A hátlapon húsvéti vendégváró falatok. A sajtos háromszögek és a kókuszos rúd titkai..
Húsvét a tévében. Tévéműsor szerdától keddig.Szabad Újság. Minden szerdán friss.

Felvidék.ma 
{iarelatednews articleid=”52651,52514,52328,52170″}