53601

A szlovák belügyminisztérium álláspontja szerint a kötelező uniós bevándorlási kvóták helyett hatékonyabb lenne az Európai Unió külső határainak védelmére létrejött ügynökség, a Frontex hatásköreinek erősítése és a schengeni kritériumok következetes teljesítése – közölte csütörtöki, május 7-i nyilatkozatában a tárca sajtóosztálya, leszögezve, hogy határozottan elutasítják a kvótarendszert. Mint ismeretes, a múlt héten az Európai Parlament indítványozta a tagországoknak a kötelező kvóták bevezetését.

A belügyminisztérium emlékeztet, hogy az illegális bevándorlást tiltja a törvény, elsőrendű feladat tehát, hogy az efféle migráció megszűnjön. „A menedékjogi rendszer arra szolgál, hogy ha valakit üldöznek a saját hazájában, egy másik ország nyújtson menedéket neki. Jelen esetben viszont a tengeren át érkező bevándorlási hullám mögött inkább gazdasági migrációt látunk” – fogalmaz a belügyi közlemény. A katonai konfliktusok során azonban más a helyzet, ilyen esetekben Pozsony is tud segíteni, bekapcsolódni a humanitárius akciókba.

„Szlovákia készen áll nagyobb számú menekült befogadására, de ahogyan más országok, úgy mi is meg vagyunk arról győződve, hogy e súlyos problémát a menekülteket indító országokban kell megoldani” – olvasható a közleményben. A múlt héten az Európai Parlament (EP) elsősorban német nyomásra határozatban szólította fel az uniós tagállamokat a kötelező kvóták bevezetésére, a menekültek jelentette terhek megosztására. Ján Jakubov, az EP szlovákiai tájékoztató irodájának vezetője szerint a testület ezzel reagált a Földközi-tengeren bekövetkezett tragédiákra, hiszen az Európába tartó menekültek közül idén már több mint 1500-en haltak meg a nyílt vízen.

Csáky Pál (MKP) szerint a kvótarendszer bevezetése nyitott kérdés, hiszen az Európai Tanácsnak ezzel még foglalkoznia kell, a tagországok véleményezik. „Ha el fogadják is majd ezt a javaslatot, azt tudatosítani kell, hogy a legtöbb uniós ország a schengeni rendszerhez tartozik, azaz a tagállamok között nincsenek határok. Tehát ha be is fogadunk menekülteket, azok legtöbbször tovább mennek, a célország pedig leggyakrabban Németország” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak az EP-képviselő.
Úgy véli, hogy az Európai Unió sok kérdésben nem ott kezdi oldani a problémát, ahol annak a gyökerei vannak, néha pótcselekvésekhez folyamodik. „A menekülthullám, amely valóban arra sarkallja az uniót is, hogy valamit tegyen a kérdésben, nem azt próbálja kezelni, ami ez esetben a legfontosabb, hogy ki bujtja fel ezeket az embereket Afrikában, ki szervezi a bevándorlásukat Európába” – szögezi le Csáky.

Csáky elmondta, hogy titkosszolgálatoktól olyan információkat kaptak az EP-képviselők, miszerint helyi maffiák azt ígérik az afrikaiaknak, hogy Európában automatikusan lakáshoz, munkához jutnak. 5-6 ezer euró fejében elindítják őket az öreg kontinens felé, mindenféle lélekvesztőkön összezsúfolva, így aztán bekövetkeznek a tragédiák. „Az uniónak meg kellene próbálnia egy filtert létrehozni Afrika északi részén, mert nem jó ez a helyzet, megint csak a következményeket próbáljuk kezelni, nem az okokat elhárítani” – fogalmazott a politikus.

BA, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”23767,18111,6820,4422,2079″}