53745

Erősíteni kell az Európai Unió keleti partnerségi programját, mivel az hidat képezhet Európa keleti és nyugati fele között, s megteremtheti ezek együttműködését – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Pozsonyban az MTI-nek nyilatkozva.

A magyar diplomácia vezetője erről azon széleskörű találkozóval kapcsolatban beszélt, amelyen a visegrádi négyek és a keleti partnerség országainak külügyminiszterei, valamint a svéd és a román diplomácia vezetői vettek részt. A találkozó központi témája a keleti partnerség országaival (Örményország, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Grúzia, Moldova, Ukrajna) folytatott együttműködés fejlesztése volt.
“Azt szeretnénk, ha Európa keleti és nyugati fele pragmatikusan és kulturáltan együtt tudna működni, ehhez a keleti partnerség egy nagyon fontos hidat tud képezni, ezért Magyarország a program erősítését javasolja az Európai Uniónak” – mondta Szijjártó Péter, hozzátéve: ebben a kérdésben a visegrádi négyek között teljes az egyetértés.

mti/Felvidék.ma