Dékány Csaba Czeglédy Botond Pinke Andrea és Klučka Vivien

A Katedra Alapítvány május 7-én és 8-án tartotta Dunaszerdahelyen, a Szabó Gyula utcai Kollégiumban a XX. Katedra Matematikaverseny országos döntőjét.

Az országos döntőt ezúttal elődöntők előzték meg a zselízi Alapiskolában (április 10-én) és a rozsnyói Fábry Zoltán Alapiskolában (április 17-én).
Az elődöntő feladatsorait Horváth Géza állította össze, a tanulók jeligés dolgozatait Kiss Szilvia, Lancz István és Horváth Géza javította. Az elődöntőbe a levelező verseny eredményei alapján nevezhették be a tanulókat a felkészítő tanárok. Az elődöntők során 96 tanuló érte el a döntőbe kerüléshez szükséges pontszámot. Közülük 94-en (17 ötödikes, 20 hatodikos, 19 hetedikes, 19 nyolcadikos és 19 kilencedikes) vettek részt a dunaszerdahelyi döntőn.

Május 7-én, az országos döntő megnyitóján Hodossy Gyula, a Katedra Alapítvány igazgatója és Horváth Zoltán, Dunaszerdahely alpolgármestere köszöntötte a versenyzőket és a 30 kísérő tanárt. A verseny I. fordulójának feladatsorait Károlyi Károly, a Tolna Megyei Tehetséggondozó Alapítvány elnöke, a II. forduló feladatsorait Horváth Géza állította össze.

A verseny II. fordulóját követően Mázik László és Tabi Balázs tartott érdekfeszítő foglalkozást a versenyzők részére a matematikai paradoxonokról. Május 8-án, a kiértékelésen Hodossy Gyula üdvözlő szavai után Károlyi Károly beszélt a levelező és a zárt köri versenyek hasznáról. Majd Kiss Szilvia és Lancz István elemezte a levelező fordulók és az elődöntők tapasztalatait. Horváth Géza, a versenyszervező megállapította, hogy az elődöntők egyértelműen a döntő színvonalának emelkedését vonták maguk után. A döntőbe jutott tanulók sokkal eredményesebbek voltak, mint a korábbi években. Mivel azonban ezúttal egy iskolának ugyanabból az évfolyamából több tanuló is bekerülhetett a döntőbe, a korábbinál kevesebb iskola jutott el a döntőig.

Az országos döntő eredménylistáját Kiss Szilvia ismertette, az okleveleket Mázik László, Lancz István, Hodossy Gyula és Károlyi Károly adta át a versenyzőknek.

A XX. Katedra Matematikaverseny országos döntőjének I. díjas versenyzői:

5. osztály
Hely. Név Település Iskola Felk. tanár Pontsz.
1. Dékány Csaba Érsekújvár CZGAI Zahorán Judit 54
2—3. Szarka Gergő Vágsellye PPAI Szabó Magdaléna 51
2—3. Schiller Bence Komárom MuAI Mázik Zsuzsa 51
4. Klepáček László Komárom EöAI Száraz Attila 48
5. Szarka Zsófia Bernadett Vágsellye PPAI Szabó Magdaléna 47
6. Doncs Zsombor Ipolyság FFKIKI Gódor Beáta 46

6. osztály
Hely. Név Település Iskola Felk. tanár Pontsz.
1. Werner Péter Bátaszék CÁI Károlyi Károly 56
2. Csaplár Viktor Komárom SJG Horváth Fél Szilvia 55
3. Pándy Maximilián Kassa MSGAI Lejko Edit 53
4. Fördős Nikolett Viktória Gúta II. RFAI Őri Márta 46
5. Varga Fábián Rozsnyó REAI Badin Valéria 43

7. osztály
Hely. Név Település Iskola Felk. tanár Pontsz.
1. Czeglédy Botond Rimaszombat TMRG Máténé Jacso Szilvia 58
2. Vitálos Ágnes Komárom SJG Horváth Fél Szilvia, Lami Zsuzsanna 55
3—4. Borvák Annamária Komárom SJG Horváth Fél Szilvia, Lami Zsuzsanna 54
3—4. Bencsík Eszter Szentpéter KosJAI Csalava Gizella 54
5. Brányik Máté Nádszeg AIÓ Csőz Mónika 51

8. oszt.
Hely. Név Település Iskola Felk. tanár Pontsz.
1. Pinke Andrea Komárom SJG Horváth Fél Szilvia 58
2. Vajda Marián Nagycétény AI Szolár Ferenc 54
3. Oltman Tamás Kassa MSGAI Kekeňák Szilvia, Lejko Edit 52
4—5. Bugár Péter Nádszeg AIÓ Molnár Márta 51
4—5. Jánosdeák Márk Komárom SJG Horváth Fél Szilvia, Édes Erzsébet 51

9. oszt.
Hely. Név Település Iskola Felk. tanár Pontsz.
1. Klučka Vivien Komárom MuAI Kosa Tímea 48
2. Sukola Gergely Perbete AI Schiller Veronika 47
3. Molnár Alexandra Gúta II. RFAI Őri Márta 45
4. Tóth Krisztián Lakszakállas AI Bajcsi Barnabás 44
5. Pinke Jakab Zoltán Perbete AI Schiller Veronika 41
6. Hozák Bettina Hetény TLAI Kocsis János 40
7. Pásztor Regina Léva JGYAI Velebný Katalin 39

Horváth Géza, Felvidék.ma
A szerző a verseny szervezője
A feladatjavítók egyik csoportjaA Katedra Matematikaverseny országos döntőjét Hodossy Gyula a Katedra Alapítvány igazgatója nyitotta meg53736{iarelatednews articleid=”53734″}