53632

A Föld napja nagyon jeles esemény a 2011-es biodiverzitás fővárosa címet viselő városkában, Zselízen. Ennek alkalmából a tavasz folyamán, ahogy mindenhol itt is minden évben városrendezést, takarítást, szemétszedést szerveznek, hogy a jobb sorsra érdemes város környezetét kicsit szebbé, tisztábbá varázsolják.

A hagyományosnak számító szemétszedés mellett, mely a Garam-parton és a Sári-patak mentén valósul meg rendre, idén a közterületek zöldjének rendezése is napirendre lett tűzve. Több helyen megmetszették a növényzetet, kivágták az elgazosodott területeket, megannyi helyre pedig virágokat, virágágyasok és új fákat telepítettek ki. Újítás, hogy az önkormányzat kezdeményezésére a munkálatok nem csak egy napra korlátozódnak, hanem folyamatosan történnek.

Némileg megújult az ú.n. Hősök emlékkertje is az Esterházy-park tőszomszédságában. A háromszög alakú kertecskében van az egykori Ezeréves Kő, melyet még anno 1896-ban építettek oda az ezeréves Magyarország millecentenáriumára, ám mára már csak a neve őrzi e emlékművet. De itt van az első világháború hőseinek az obeliszkje, illetve az Orosházy Lajos bácsi által gondosan kifaragott kopjafa is, mely ugyan az 1848/49-es forradalom és szabadságharcnak állít emléket, de jeleinek, rovásainak jelentéstartamát tekintve méltán egységes szimbóluma az egyetemes magyarságnak. Ennek a két emlékoszlopnak a környékét rendezték, illetve hozzájuk vezető utat építettek a Csemadok aktivistái, akik március 15-én minden évben itt is megemlékezést tartanak.

A területet övező kis kerítést is kikezdte az idő vas foga. Erre az önkormányzattól azt az ígéretet kapták a lelkiismeretes gondozók, hogy a méltatlan állapotán feleslegesen költséges lenne javítani, így hatékonyabb lenne annak eltávolítása és élősövénnyel való rendeltetésszerű pótlása.

A jeles esemény is bizonyítja, hogy a város lakóiban van tenni akarás és hajlam az összefogásra a városért, a környezetért, csak kell aki koordinálja mindezt. Hiszen mindenkinek közös érdeke, hogy a város mára megkopott híre újra hajdani fényében ragyogjon.

Csonka Ákos, Felvidék.ma
Fotók: Sloboda Sándor és Csemadok Zselíz 
A kopjafa rendezéseParkosításKész az utacskaSzemétszedésTerületrendezés{iarelatednews articleid=”53577,53345,52861,52319,52269,51987,52217,51878″}