53554

A Palóc Társaság és a Református Egyházi Alapiskola Ősi tudás címmel rendezte meg a XI. Felvidéki Országos Rovásírásverseny és műveltségi találkozó országos döntőjét május 7-én délelőtt az alistáli Református Egyházi Alapiskolában. A versenyt levélben üdvözölte Csáky Pál, EP-képviselő.

Üdvözlő szavait alább olvashatják:

“Engedjék meg, hogy nagy tisztelettel köszöntsem Önöket, és elnézésüket kérjem, amiért brüsszeli képviselői elfoglaltságaim miatt személyesen nem tudok jelen lenni ezen a mai rendezvényen Alistálon, az Ősi tudás címmel meghirdetett rovásírásverseny és műveltségi találkozó országos döntőjén.
A verseny főszervezője, a Palóc Társaság nemes feladatként a rovásírás fiatalokkal való megismertetését és megszerettetését célozta meg a versennyel, amelyet immáron tizenegyedik alkalommal hirdetett meg.

A szervezőkön kívül azonban elismerés és tisztelet jár valamennyi versenyzőnek is, hiszen nem kisebb dologra vállalkoztak, mint hogy egy ezer évvel ezelőtt kihalt írásmód tudásában mérjék össze az erejüket, amelynek íráshagyományai több évszázaddal ezelőtt megszakadtak.
De miért is fontos ennek az ősi tudásnak a megismerése? Miért fontos, hogy időt és fáradságot nem sajnálva elsajátítsuk ezt a töredékekben megmaradt írást? Kézenfekvő a válasz: mert a múlt ismerete és a hagyományok ápolása közösségünk megmaradásának egyik záloga, a rovásírás elsajátítása és megismertetése pedig a hagyományőrzés egyik nemes formája.
A rovásírás visszavezet bennünket a múltba, s olyan ismeretanyaghoz juthatunk a segítségével, amire egyébként nem lenne módunk. Hiszen tudvalevő, hogy a legkorábbi magyar szövegemlékek a Kárpát-medencében rovásírással készültek, a magyar művelődéstörténet szempontjából is kiemelt jelentőségű tehát a rovásírás. Ezen felül elmélyülhet általa a magyarsághoz való tartozás érzete és tudata is, erősödhet a közösségünkhöz, anyanyelvünkhöz fűződő viszonyunk.

Végezetül pedig azt kívánom nektek, versenyzőknek, legyetek büszkék a szülőföldetekre, annak hagyományaira, kultúrájára, s legfőképpen egyedülálló nyelvünkre, mert ezek azok az értékek, amelyeket eleink ránk örökítettek, s amelyek nélkül ma nem lennénk azok, akik vagyunk. Ápoljátok és óvjátok szülőföldünk értékeit, köztük a rovásírást, s kerüljön ki kezeitek közül sok-sok értékes munka, amely mindnyájunkat, egész magyar közösségünket gazdagítja majd” – írta Csáky Pál európai parlamenti képviselő.

A megnyitó ünnepségre a református templomban került sor. Köszöntő műsort mutattak be az iskola diákjai: „Élni fogsz hazám, mert élned kell” címmel. Üdvözölte a versenyzőket Édes Enikő, a Református Egyházi Alapiskola igazgatója, Nagy József alpolgármester. Megkötötték a szalagot a vándoroszlopra, s Görözdi Miklós, a Pozsonyi Református Egyházmegye espereshelyettese áldást osztott a versenyre és a versenyzőkre. Majd Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke tájékoztatásával elkezdődött az országos megmérettetés.

A versenyről később külön képes beszámolóval jelentkezünk.
Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”53060″}