54061

Második félidei jobb játékának köszönhetően győzelemmel búcsúzott hazai közönségétől a rimaszombati focicsapat.

Rosszul kezdődött a mérkőzés a hazaiak számára, hisz Poremba hibáját követően büntetőhöz jutottak a vendégek, amelyet Emmanuel Mensah magabiztosan értékesített, így már a második percben hátárnyba kerültek. A gól alaposan megzavarta a kék-fehéreket, a vendégek birtokolták többet a labdát, ők irányították a játékot. A félidő második felében aztán több-kevésbé kiegyenlítetté vált a küzdelem a pályán. A 44. percben aztán egyenlítettek a hazaiak: egy jobb oldali támadás végén Čery nagyszerű labdát adott középre, amelyet Čertík védhetetlenül fejelt a hálóba.

Fordulás után magára talált a Rimaszombat, gyakorlatilag végig fölényben játszott, egymás után hagyták ki a jobbnál jobb helyzeteket, akár több gólt is szerezhettek volna. A 49. percben egy gyors támadás végén Luptákkal szemben szabálytalankodtak a vendégek, ez is büntető. Čertík állt a labda mögé, de erős lövése a felső lécről vágódott a mezőnybe. A 67. percben aztán a hazaiak kapitánya javította hibáját, Köböl beadását parádésan bombázta a tehetetlen kapus mellett a kapuba. A találkozó hajrájában próbálkozott ugyan a Szepsi, az eredmény azonban már nem változott.
A rimaszombatiak ezzel a győzelemmel maradtak a második helyen a csoportban, legközelebb az utolsó előtti fordulóban május 31-én (vasárnap) az MFK Kassa B csapata ellen lépnek pályára idegenben.

DOXXbet Liga, keleti csoport, a bennmaradásért 10. (előrehozott) forduló
MŠK Rimaszombat – FK Bodva Szepsi 2:1 (1:0)

Rimaszombat, 185 néző. Vezette: Prešinský (Poláček, Kováč)
Rimaszombat: Glintič – Slovák, Petrán (25. Lupták), Sivčevič, Sivčevič, Štrbák – Poremba, Köböl, Čery (87. Gazda) – Kolorédy (77. Bial), Čertík, Milojevič
Gól: 44., 67. Čertík – 2. Mensah (11-esből)
Sárga lapok: 2. Petrán – 17. Rudiuk, 34. Czingely, 49. Halčišák

Csomós Elemér, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”53927,53526,53349,50336,50100,49993″}