53610

Annak feltétele, hogy a Most-Híd a 2016-os parlamenti választás után belépjen a kormányba, Bugár Béla pártelnök szerint a postafiókcégek gondjának megfelelő megoldása lesz. Bugár szerint a közbeszerzési törvény javasolt módosító indítványa, amelyről jelenleg a parlament tárgyal, nem megfelelő és rossz, mivel túl nagy teret hagy a postafiókcégeknek ahhoz, hogy továbbra is hozzáférhessenek a költségv etési forrásokból származó pénzekhez.

„A Smer azt bizonyítja, hogy valójában nem érdeke a probléma megoldása. A postafiókcégek ugyanis a kormányzó Smer működésének a szimbólumai” – jelentette ki a Most-Híd elnöke a SITA hírügynökséggel készült interjújában. Bugár szerint azt, hogy a Smer képviselői nem tartják be a szavukat, már tényként kell kezelnünk. „A kormány olyan javaslatot terjesztett a parlament elé, amelyik nem tesz eleget a Smer képviselői által is elfogadott határozat mind a négy pontjának. Egyáltalán nem lep meg, hogy azonnali magyarázat és a változtatásra való valódi indok nélkül így járnak el” – fogalmazott az ellenzéki pártvezér, aki szerint a jövőre esedékes parlamenti választás után alakuló új kormány egyik feladata éppen ennek a gondnak a megoldása lesz. „Ha a Most-Híd része lesz ennek a kormánynak, a fiókcégekkel szemben hatékony törvény elfogadása lesz a feltétele a részvételünknek” – fűzte hozzá a pártelnök.

A Most-Híd alelnöke, Lucia Žitňanská szerint Szlovákiában csak a közpénzek 20 százaléka kerül közbeszerzésre, a fennmaradó 80 százalék viszont nem, azaz a postafiókcégeknek ennek a módosító indítványnak a változtatások nélküli elfogadása után is hozzáférésük lesz a közpénzekhez. Žitňanská szerint a törvény hatástalan lesz, ha nem kerül sor a kedvezmények végső felhasználói nyilvántartásának a közpénzekhez való hozzáférés valamennyi területére való kiterjesztésére, nem pedig csak a közbeszerzésekre. A képviselő asszony egyúttal visszautasítja a Smer képviselőinek kifogásait, miszerint az említett változtatás technikai problémák miatt kivitelezhetetlen. „A Smer véleményünk szerint túlságosan is játszik a polgárok türelmével, de ez az ő felelősségük” – fűzte hozzá a párt alelnök asszonya.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”53457,53442,53281″}