53938

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége mellett működő Felvidéki Tehetségsegítő Tanács szervezésében rendezték meg az első Felvidéki Tehetségnapot. A május 22-i esemény helyszíne Izsa és Patfürdő volt.

Fekete Irén, a SZMPSZ Komáromi Központi Irodájának a vezetője a Felvidék.ma-nak elmondta: „a Felvidéki Tehetségsegítő Tanácshoz kapcsolódó tehetségpontok mutatkoztak be az eseményen.” Hozzátette a tanács égisze alatt 18 ilyen pont működik a Felvidék szerte a magyar iskolákban. A tehetségpontok a tanács támogatásával különféle specifikus programokat dolgoztak ki. E programok eredményeit mutatták be a május 22-i rendezvényen. A nap első felében a résztvevők az izsai kultúrházban voltak. Itt mutatkoztak be a művészeti irányultságú tehetségpontok. A nap második felében a patfürdői konferencia központban a tudományos pontok diákjai vázolták fel a kutatási eredményeiket. „Az programjait bemutató tehetségpontok nagy része alapiskolák mellett működik, ám középiskolások felkarolásával foglalkozó pontok is prezentálták tevékenységüket” – hangsúlyozta.

A megnyitón Fekete Irén kiemelte a tehetséggondozás fontosságát. “Hozzáértő szakemberre van szüksége, aki tudja, mikor kell gyámolítani, mikor bátorítani, mikor erőt adni, mikor visszafogni, illetve oroszlánkörmeit megnyesegetni. Támogató védelemre van szüksége, egyéni és intézményes bánásmódra, hogy kiteljesedhessék, és ne hamvadjon el idő előtt. A tehetségpontok ezt biztosítják, ezt a védelmet, felkarolást, lehetőséget a  megmutatkozásra és a mások szemében való megmérettetésre.” – hangzott el a köszöntőben. 

Az ünnepélyes megnyitót követően a művészeti tevékenységet folytató tehetségpontok mutatkoztak be. Itt mutatkozott be a hetényi Tarczy Lajos Alapiskola Tehetségpontja, a búcsi Katona Mihály Alapiskola Tehetségpontja, a nemesócsai Móra Ferenc Alapiskola Tehetségpontja, a gútai II. Rákóczi Ferenc Alapiskola Tehetségpontja valamint a komáromi Jókai Mór Alapiskola Tehetségpontja. Látható volt többek között tánc, akrobatikus gyakorlat, ugyanakkor szavalatot is hallhattak a Kaszás Attila Versmondó Fesztivál tavalyi legjobbjaitól. A gútai Médiasztár tavalyai győztesei is prezentálták magukat. A délelőtt folyamán fellépett a magyarországi Csobolyó néptánccsoport.

Délután Patfürdőn folytatódott a programsorozat. Előadások mellett gyakorlati foglalkozásokra és kiállításokra is sort került. Több tehetségpont prezentációkkal vázolta fel tevékenységét. Mások gyakorlati foglalkozásokon keresztül tájékoztatták az érdeklődőket a munkájukról. A Tarczy Lajos Alapiskola diákja helytörténeti kutatómunkáról számolt be. S egyben kiállítás formájában is megtekinthető voltak a kutatás eredményei. Az iskola diákjai a 2. világháborúba elhurcolt lányok és leventék történetét dolgozták fel.

A Pro Scholis –– Gömörből jöttünk, mesterségünk címere …. Böllérmesterség Bátkában címmel egy féléves pedagógiai projekt egyik alprojektjének termékét vázolták fel a bátkai iskola tanulói. A búcsiak virtuális madárlest tartottak
A Tudok – kutató diákok seregszemléjének résztvevője a dunaszerdahelyi Sághy Péter saját kémiai kutatásainak eredményéről szólt. Ezt követően a királyhelmeci és nagykaposi vizuális tehetségfejlesztő műhelyek mutatkoztak be. Kisfilmmel érkezett Patfürdőre a Dunaszerdahelyi Magán Szabadidőközpont valamint a Kodály Zoltán Alapiskola. A délutáni prezentációk a kassai Talentum – Lego programozás, informatika című gyakorlati bemutatójával zárult.

Kísérőprogramok is szerepeltek a műsorfolyamban Mint a főszervező megjegyezte, ez az év a fény éve, ehhez kapcsolódva a győri Mobilis – Felfedezések háza élményszerű kísérletekkel tarkított interaktív előadást mutatott be a közönségnek. „Nagyon boldog vagyok, lelkes fiatalokat láthatunk, akik nagyon jó érezték magukat. Történelmi pillanat volt a pénteki. Szeretnénk hagyományt teremteni, úgy látjuk az ilyen fajta prezentációnak nagy jelentősége van mint a gyermekek, mint a pedagógusok és a mentorok részére” – summázta Fekete Irén.
További képek megtekinthetőek a Képgalériánkban ITT>>>

Pásztor Péter, Felvidék.ma
Fotó: Fekete Irén
{iarelatednews articleid=”50265,53588,50703,49180,49095,47889,47625″}