53473

Immár második alkalommal szerveznek táncházat  Pelsőcardón május 2-án. A táncot Farkas Gábor borzovai hagyományőrző, a Búzavirág volt tagja vezeti. 

Céljuk a gömöri népművészet (elsősorban a néptánc és népzene) hagyományainak ápolása a táncház keretén belül, a szélesebb publikum  bevonásával. A táncházban minden korosztálynak, kicsiknek és nagyoknak egyaránt szól a népzene és zajlik a tánctanítás. Első alkalommal az azóta már nagy népszerűségnek örvendő táncházban a szilicei és borzovai csárdást tanulhatták meg a résztvevők. Farkas Gábor a Felvidek.ma –nak elmondta, hogy  a környékbeli falvakból érkezett 32 résztvevő könnyedén tanulta meg a lépéseket, hiszen „igazából valahol a vérünkben van“.  

A május 2-i esemény alkalmával a vasvári verbunkot fogják megismertetni. Mindegyik táncházban a gömöri tájegység táncait tervezik tanítani, így második alkalommal az előzőleg megtanult csárdást is  tökéletesítik. 

Az alig 170 lelket számláló kis falu nem csak kulturális téren fejlődik,  jelenleg a falu  közterét a Karszt HCS támogatásával a Leader program keretén belül újítják fel. „Az SPP Alapítványhoz benyújtott sikeres pályázatunk keretén belül a játszótér felújítása vár ránk.” – tudtuk meg Fábián Daniel polgármestertől. Elszomorítónak tartja viszont az áprilisi  elején történt esetet, amikor is a tájházukat mindmáig ismeretlen tettesek kirabolták. Kisebb régiségek – mérleg, daráló, képek, ezüstkanalak – tűntek el, melyek eszmei értéke a lakosság számára jelentős. Főleg az olyan közösségben, mely ősei hagyatékát, hagyományát nagy becsben tartja és ápolja.

Beke Beáta, Felvidék.ma
32 résztvevővel indult az első táncházFarkas Gábor tánctanítás közbenA falu köztere
{iarelatednews articleid=”31729,39375,42820″}