53892

Krúž Gábor lévai szobrászművész alkotásaiból nyílt ideiglenes tárlat a lévai Reviczky Ház nagytermében május 19-én. A műsort Virág Vladimír nyitotta meg zongorajátékkal, majd Péter József, a Reviczky Társulás kiállításokért felelős elnökségi tagja üdvözölte a szép számban jelenlévő közönséget. Ezt követően PHDr. Menclová Juliana szlovákul, Krúž Gabriella pedig magyar nyelven méltatta a művész érdemeit. Az újabb zongoraszámot követően Krúž Gábor is megköszönte a kedves fogadtatást és röviden ismertette tevékenységét, illetve néhány kiállított és készülő művét.

Menclová Juliana megnyitón elmondta: “Krúž Gábor sokféle anyaggal dolgozik, kővel, kaviccsal, de legfőképp a fa maradt számára a legfontosabb médium. A kezdetektől használt fő inspirációs motívuma a lovak szépsége, eleganciája, a mozgásuk, de a természet kínálta bizarr formák változatossága is. Ugyanazzal a kreatív eredetiséggel kezeli az emberi test formáit, kisebb vagy monumentálisabb alkotásaiban, fametszeteken, vagy három dimenziós plasztikákban is követve a hagyományos szobrászati módszert (anyag kiszedése, a forma kiemelése egy tömbből), úgy ahogy a szobrászok cselekedték az ismert bölcsesség értelmében, miszerint minden kőben egy szobor rejlik. Alkotásához természetesen a nagy szobrászok munkásságában is talált inspirációt, például az angol Henry Moor, vagy a mi nagyszerű szobrásznőnk, Pataki Klára műveiben. Ihletben a természet és az élőlények formáin kívül új és szokatlan formákat is keres, a képzelő ereje segítségével így teljesen egyedi faplasztikák jönnek létre. Krúž Gábor szobrászati alkotói munkásságában egyedülálló hozomány az ügyes kéz, az ész, és érzék az anyaghoz és a formához. Emellett jellemzi őt a kitartás is, mely nélkül az általa létrehozott művek nem jeleskednének oly minőséggel, hogy ismételten a nyilvánosság elé ki tudna állni velük.”
A kiállítás június 2-ig minden hétfőn 14-17 óra között, valamint a Reviczky Társulás rendezvényei alkalmával tekinthető meg.

(A képek kattintással nagyíthatók!)
53892a53892b53892c

Felvidék.ma