53566 Kepzelt beteg - foto2

Az egri Gárdonyi Géza Színház tánctársulatának improvizációs előadást mutat be az Ifjú Szivek Táncszínházban. A Szivek-Tükrös tábor az első a nyári népművészeti táborok között.

Az egri Gárdonyi Géza Színház tánctársulata egy különleges improvizációs előadással érkezik Felvidékre. Május 11-én Moliére Képzelt betegét adja elő az Ifjú Szivek Táncszínházban.
Egyedülálló esemény ez, hiszen az egri társulatnak nagyon kevés alkalma van külföldön fellépni. Az Ifjú Szivekben megbízható partnerre találtak. Az együttműködés mindkét színház számára fontos.

 “Kiemeltem fontos számunkra, hogy táncszínházunkban kiváló színvonalú külföldi előadásoknak is teret tudjunk biztosítani. A Gárdonyi Géza Színházzal egy nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítanunk. Ennek köszönhetően tavaly és idén is jártunk már Egerben. Most pedig mi látjuk vendégül tánctársulatukat” – mondta Varsányi László az Ifjú Szivek igazgatója.

Grecsó Zoltán, koreográfus szerint Moliére drámája kiváló lehetőséget nyújt egy olyan rögtönzés alapú táncszínházi előadás számára, amelyben a tánc adottságaival és eszközeivel bontják ki a darabban rejlő helyzet- és jellemkomikumot. Ez nem azt jelenti, hogy a művészek két hónap folyamatos improvizálás után a premieren is improvizálnának, hanem hogy a próbák eredményeként egy rögzített technikával véglegesre kialakított formában áll elő az előadás.

A Képzelt betegre a Ticket Portal hálozatában, online a www.ticketportal.sk-n vagy a ticket@ifjuszivek.sk-n lehet jegyet váltani.

***

53566 tabor - foto2Az Ifjú Szivek Táncszínház szakmai támogatásával az idén 5. alkalommal kerül megrendezésre a már hagyományossá vált Szivek-Tükrös Tábor, amely június 16-i kezdettel az első a nyári programtervben.

A tábor több szempontból egyedülálló, hiszen nincs még egy olyan tábor a Kárpát-medencében, ahol a táborozók egy hivatásos táncszínház vagy táncegyüttes művészeivel közösen és tőlük tanulhatnak. Az Ifjú Szivek Táncszínház táncosain kívül Hégli Dusan, a táncszínház művészeti vezetője és koreográfusa is végig jelen lesz Dunaszigeten.
“Idén az erdélyi Vízmellék területéről, haranglábi és balázstelki táncokat tanulhatnak az érdeklődők Busai Zsuzsannától és Busai Norberttől. Este pedig, a táncházak keretén belül, szilicei és borzovai táncokat tanítunk majd a táncosokkal.” – emelte ki a művészeti vezető.

A Tükrös zenekar szerepvállalása szintén unikumnak számít. A nagy múltú magyarországi zenekar részt vesz a tanításokon és az esti táncházak zenei kíséretébe is bekapcsolódik. A táncoktatás, a táncházak és a kíserő esti programok a jó szórakozás zálogai minden érdeklődő számára. A névadók koncertjein kívül a Kajárpéci Vízirevű fellépésére is sor kerül.

A Szivek-Tükrös Tábort idén is egy mesés helyszínen rendezik meg. Dunasziget ugyanis kiváló környezetet nyújt nem csak a táncoktatásra, de a túrázásra, csónakázásra és pihenésre is. A júniusi táborra még mindig lehet jelentkezni, a jelentkezési határidő 2015. május 11. Mindenkit szeretettel várnak! – adta hírül az Ifjú Szivek Táncszínház sajtóosztálya.

IFJÚ SZIVEK TÁNCSZÍNHÁZ
Az együttest 1955-ben alapították, 2000-től működik hivatásos társulatként. Az Ifjú Szivek Táncszínház a kárpát-medencei magyar néptáncmozgalom, a szlovákiai magyar kulturális élet és táncművészet egyik jelentős műhelye. Fő érdeme, hogy Közép-Európa tradicionális tánc-és zenekultúráját színházi táncelőadásain keresztül társadalmi értékként mutatja be és erősíti idehaza és külföldön egyaránt. Koreográfusa Hégli Dusan, aki tizenöt éve irányítja a együttes művészeti tevékenységét. Az intézmény fenntartója a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala.

Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”53086,53005,52119,52079,52069″}