53693 5

(Frissítve) Folytatódott a Robert Fico vezette szlovák kormány “roadshowja”: a tegnapi, május 12-i dél-morvaországi szlovák-cseh közös kormányülés után ma Nagyszombat megyét célozzák meg a kormány tagjai.

Nem is érkeztek üres kézzel: a Nagyszombati járásban található Ispáca (Špačince) községben sorra kerülő egyeztetésre mintegy kétmillió euró ígéretével érkezett a kormány. Egy éven belül ez már a második alkalom, hogy a megyében tartotta kihelyezett ülését a kormány – mindannyiszor célzott támogatásokkal a kosárban.

Az idei keret nagyobb része is infrastruktúra-fejlesztésre irányul: mintegy 787 ezer eurót szánnak erre a nagyszombati járásban. Negyedmillió eurót kap a Tibor Mikuš vezette önkormányzat, míg a keret fennmaradó részét különböző célokra fordítják. Így jut például óvodák és alapiskolák, játszóterek és sportlétesítmények, kultúrházak felújítására és általában a kultúra támogatására, valamint községi hivatalok, tűzoltó-szertárak, ravatalozók, szociális intézmények és középiskolák támogatására is. Nagyszombat megye 64 önkormányzata részesül támogatásban.

A kormányülésre készített elemzés egyébként kimutatja, hogy az egész megye foglalkoztatottságának mintegy harmadát adja ez a járás. A regisztrált munkanélküliek száma itt a múlt év végén 6,44 százalék volt.

Az egyes kormánytagok mindezeken túl külön támogatási programokat vittek magukkal a mai találkozóra. Viliam Čislák egészségügyi miniszter kapta feladatul a nagyszombati egyetemi kórház felújításának támogatását. A munkaügyi miniszternek a 29 éven aluli fiatalok munkához jutását kell elősegíteni a régióban, míg a gazdasági tárca vezetését is ellátó Peter Kažimír pénzügyminiszter potenciális stratégiai beruházók után kutat a beruházásfejlesztési ügynökség segítségével. Ján Počiatek a Szenc-Diószeg-Galánta első osztályú közút felújításának megvalósítását kapta feladatul erre az alkalomra.

Pénzügyi támogatás érkezik a Dunaszerdahelyi járásba is. A kihelyezett kormányülésen 50 000 eurót ítéltek meg a légi kézilabdapálya befedésére. Alsószeliben útfelújításokat végeznek majd, erre 30 000 eurót különítettek el. 

Felvidék.ma
Fotó: TASR
53693 653693 753693 8
{iarelatednews articleid=”44420,41888″}