54039

A Rozsnyói járás egyik lélekszámát tekintve kis települése Rozsnyótól 5 km-re délnyugatra található. A falu neve a kőris fanévből származik. A 484 lakost számláló községben 2011-ben 360 magyar és 109 szlovák élt. A rendszerváltás óta a második településvezetőt választották a lakosok Lipták András személyében. A 46 éves polgármester megválasztása előtt 12 éven keresztül vett részt az önkormányzat tevékenységében, és 2014-ben 209 szavazattal nyerte meg a választást.

Az első száz nap után hogy érzi magát, polgármester úr?
Megvallom, kicsit féltem az egésztől, képes leszek-e a feladat ellátására, hiszen még nem töltöttem be ilyen funkciót. Bár 12 évig voltam képviselő a helyi testületben, mégis voltak kétségeim. Most már elmondhatom, nem volt rossz döntés, sokat segítenek a hivatal alkalmazottai, a képviselők és a lakosoktól is csak biztatást kapok, amit meg kell köszönnöm nekik.

Hogy telt el a három hónap, melyek voltak a legnehezebb akadályok?
A választási programom egyik fő pontja volt, hogy a község területén lévő utak alatti telkeket meg tudja vásárolni, és így pályázhasson azokra. Az utak katasztrofális helyzetben vannak, így mindent meg kell tenni járhatóvá tételük érdekében. Február első hetében már sikerült a község tulajdonába venni ezeket a parcellákat, és most már várhatjuk a pályázatok kiírását. Sajnos ez nem azt jelenti, hogy sikeresek leszünk, de mindent el fogunk követni, hogy a dolgok jó irányba mozduljanak. Utcaköveket kezdtünk el gyártani, amelyhez megvásároltuk a formákat. A munkahivatal által kiírt program keretén belül munkanélkülieket foglalkoztatunk, akiknek segítségével gyártjuk az utcaköveket. Gondoltam, ezzel is kicsit kiegészíthetjük a költségvetést. Az előző évek folyamán felújítottuk a községi hivatal épületét. Sajnos ez nemcsak a megpályázott pénzt emésztette fel, kölcsönt is kellett felvennünk, amit még most is törlesztünk, így minden megspórolt pénz jól jön. A pályázatba foglalt feltételek között szerepelt, hogy hagyományőrző szobát és könyvtárat kell berendeznünk. A hagyományőrző szoba már elkészült. Sikerült sok érdekes tárgyat, régiséget összegyűjteni a lakosságtól. Köszönöm, hogy pozitívan álltak a szoba létrehozásának gondolatához. A könyvtárat is sikerült berendezni, amihez új polcokat kellett beszereznünk, s a sok-sok könyv már a helyére került. Ahogy az idő engedte, belekezdtünk a községszépítésébe is. Virágállványokat készítettünk, melyekbe a községben lévő kertészkedő vállalkozók virágokat adományoztak és ültettek. Így kevés pénzből is szebbé tudtuk varázsolni községünket.

Melyek a következő időszak legfontosabb megoldásra váró problémái?
Még sok mindent szeretnénk megvalósítani. Községünk szívében van egy kihasználatlan terület, amelyen a jövőben létrehoznánk egy kis parkot és gyermekeinknek játszóteret. Két év után remélem sikerül újraindítani az egész napos óvodát, mely jelenleg félnaposként működik. Az óvónők segítségével már sikerült annyi gyerkőcöt összetoborozni, hogy szeptembertől nekivágjunk az új tanévnek. Az óvodában is szükség van némi tatarozásra, hogy a legkisebb lakosaink is kellemes környezetben töltsék el a napjaikat. Mint ahogy említettem, van még rengeteg tennivaló, többek között buszmegálló megépítése, a községi hivatal udvarának kockakövekkel való kirakása, a kultúrház előtti járda kiépítése, a környezetvédelem érdekében az illegális szemétlerakatok megszüntetése, és még sorolhatnám…

Mik az elvárásai mindehhez a munkához?
Szeretnék ebből a sok célkitűzésből minél többet megvalósítani, de ehhez rengeteg munka és segítség szükséges. Segítség kell az állami szervektől, a kormánytól, de legfőképpen a lakosságtól. Csak együtt tudjuk megvalósítani azt, amire a leginkább vágyunk – létrehozni egy szép, rendezett kis települést, amelyre mindannyian büszkék lehetünk.

BB, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”53882″}