53483

Két győzelem után elszenvedte első vereségét az MBK Rieker Komárom az Eurovia szlovák kosárlabda-bajnokság döntőjében. A négy győztes mérkőzésig tartó finálé következő összecsapását május 6-án, Komáromban rendezik.

Az életben maradásért játszott tegnap este a Privigye: ahhoz ugyanis, hogy megőrizze reális esélyét a bajnoki címre, győznie kellett második hazai fellépésén. A bajnoki alapszakasz első helyezettje egy hete, a finálé első mérkőzésén és a hétközi komáromi találkozón is vereséget szenvedett. Hazai pályán mindig fájdalmas a vereség, ám a szerdai, idegenbeli összecsapás is mély barázdákat vájt a privigyei játékosok lelkében, hiszen az utolsó negyedben már kilenccel is vezettek, a győzelem (s így a visszavagás) azonban elmaradt.

A két komáromi siker után az MBK Rieker könnyed, felszabadult játékára számítottunk, a döntő harmadik mérkőzésén azonban nem ezt kaptuk, hanem egy vergődő komáromi és egy olyan privigyei együttest, amelynek esze ágában sem volt összeroppanni a győzelmi kényszer jelentette lélektani teher alatt. A hazaiak ehelyett alaposan megszervezték a védelmüket, ami ellen Komárom tehetetlennel bizonyult, így a harmadik negyedben bekövetkezett holtpontot leszámítva simán hozták a találkozót: a félidőben tíz pont volt a két csapat között, ez a harmadik negyed végére megfeleződött, ám az utolsó tíz percben ismét a Privigye dominált. A hazaiak a bajnoki döntő során először tudták javukra fordítani magassági fölényüket, jól látszik ez a mérkőzés statisztikájából: a Privigye 35, az idényt klasszikus center nélkül végigjátszó MBK Rieker csupán 26 lepattanót szerzett negyven perc alatt.

A döntő harmadik mérkőzésén:
BC Privigye – MBK Rieker COM-therm Komárom: 74:56 (18:12, 23:19, 11:16, 22:9).

LM, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”53435,53052,52918,52867,52461,52118″}