53718

Vereséget szenvedett a kosárdöntő tegnap esti, szerdai mérkőzésén a házigazda MKB Rieker Komárom, a bajnoki cím sorsa így a sorozat utolsó összecsapásán dől majd el. Története első bajnoki címét Komáromnak tehát idegenben kell kiharcolnia, ami roppant nehéz feladatnak tűnik, de nem lehetetlennek.

Győzelme esetén bajnoki címet ünnepelhetett volna az MBK Rieker, ám ehelyett csalódottság és keserűség ült ki a komáromi szurkolók arcára a szlovák kosárlabda-bajnokság döntőjének hatodik mérkőzése után. A házigazda ugyanis ötpontos vereséget szenvedett, s ezzel a privigyeiek összesítésben 3-3-ra egyenlítettek, a mindent eldöntő, utolsó mérkőzést pedig hazai pályán vívhatják meg.

Nem volt azonban elbizakodottság a komáromiak ünneplésre való készülődése, hiszen mint arra korábbi cikkünkben is figyelmeztettünk, az MBK Rieker ebben a naptári évben még nem szenvedett vereséget haza pályán, ráadásul legutóbbi hazai fellépésükön porrá zúzták a Privigyét.

Erre a tegnap esti mérkőzésen is mutatkozott esély, például akkor, mikor az MBK a második negyed elején percek alatt ledolgozta tízpontosra duzzadt hátrányát. Sőt, nem sokkal később 32-30-ra át is vették a vezetést. Ekkor úgy tűnt, rátalált a helyes útra a komáromi együttes, a vendégek azonban rendkívül koncentráltan játszottak és a félidőt jelző dudaszó előtt visszavették a vezetést (44-41).
Öldöklő csatával folytatódott a játék a második félidőben is, az MBK azonban nem találta saját játékát, Jankovics hármasai rendre célt tévesztettek, a házigazda Bannister megvillanásainak köszönhetően mégis egy pontos előnnyel várhatta az utolsó játékrészt.
Amely aztán rémalomszerűen alakult a komáromiak számára: öt perc alatt 65-64-ről 69-79-re fordított a Privigye, s bár a hazaiak összeszorított foggal küzdöttek, innen már nem volt visszaút.

Újabb győzelmével immár a Privigye a bajnoki döntő esélye, de komáromi szempontból sem teljesen reménytelen a helyzet. Talán még nem felejtették el, hogyan kell nyerni a Privigye otthonában…

MBK Rieker Com Therm Komárom – BC Privigye 85:90 (18:28, 23:16, 24:20, 20:26).
Komárom: Bannister 27, Bilics 16, Jankovics 16, Igrutinovics 14, Alawoya 6 (Kratochvíl 4, Halada 2)
Privigye: Vasilics 20, Batina 18, Marics 12, Baťka 12, Zadnik 7 (Jašš 6, Klarics 6, Miljkovics 5, Evans 4, Hovaňák 0).

Felvidék.ma
Fotó: Scholtz
{iarelatednews articleid=”53695,53575,53483,53435″}