54052

Magyarországon minden megyében Civil Információs Centrum segíti a megye civil szervezeteinek működését. Az elmúlt hónapban került sor a CIC vezetőinek találkozójára több régióban, ahol az Emberi Erőforrások Minisztériuma részéről dr. Deák Imre nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár átadta a központok vezetőinek a 2015 évre szóló megbízatást.

Mivel a megyei Civil Információs Központok feladatai közé tartozik a határon túli magyar civil szervezetekkel való együttműködés is, 2015 májusában Székesfehérvárra és Egerbe, a régió civil vezetőinek találkozójára meghívást kapott a felvidéki Szövetség a Közös Célokért társulás a magyar – magyar civil kapcsolatokat erősítése céljából. Hasonló találkozóra került sor a többi régióban is, ahova erdélyi, kárpátaljai és vajdasági szervezetek kaptak meghívást.

dr.Deák Imre helyettes államtitkár és  Domonkos Tamás az Echo NetworkZrt. elnökeA felvidéki Szövetség a Közös Célokért társulás a magyar-szlovák határ mentén lévő megyei Civil Információs Központokkal szeretne szorosabban együttműködni, nyilatkozta portálunknak a SZAKC igazgatója, Pogány Erzsébet. Elmondta, hogy vajdasági és erdélyi szakértőkkel részt vett egy Kárpát-medencei Magyar Civil Hálózatra vonatkozó szakmai anyag kidolgozásában. A szakmai koncepcióban az szerepel, hogy a határon túli magyar régiókban is szükség van a Magyarországon kiépített Civil Információs Centrumokhoz hasonló gócpontokra.

A magyarországi centrumok kiemelt tevékenysége elsősorban információszolgáltatás, szakmai tanácsadás, segítségnyújtás a Nemzeti Együttműködési Alap pályázataihoz, mint pl. a pályázatok szakszerű elkészítése, lebonyolítása és elszámolása. A Civil Információs Centrumok további feladata, hogy segítsék a határon túli magyar- magyar kapcsolatokat, a közmunkások foglalkoztatását, valamint érdek-képviseleti munka, vagyis az álláspontok közvetítése a civil szféra és a kormányzat között.

Véleménycsere és a közös kapcsolódási pontok keresése a Heves és Nógrád megyei szakmai vezetők és a Szövetség a Közös Célokért felvidéki társulás munkatársávalA közép-dunántúli régió Civil Információs Centrumok vezetőinek a találkozója 2015. május 5-én, Székesfehérvárott, míg az észak-magyarországi régió Civil Információs Centrumok szakmai vezetőinek találkozója május 21-én Egerben valósult meg, dr. Deák Imrének, az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárának meghívására.

A székesfehérvári találkozón részt vett Zugor Zsuzsanna, a Fejér Megyei Civil Információs Centrumot működtető ECHO Innovációs Műhely elnöke, Vargha Endre, a Veszprém Megyei Civil Információs Centrumot működtető Veszprém Megyei Civil Hálózatért Közhasznú Egyesület elnöke, Smuddla Katalin, a Komárom-Esztergom Megyei Civil Információs Centrumot működtető Bázis Gyermek és Ifjúsági Egyesület elnöke,valamint Molnár Tamás, Székesfehérvár Megyei Jogú Város civil kapcsolatokért felelős tanácsnoka, Domonkos Tamás, az Echo Network Zrt. vezérigazgatója, Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke, Hideghéthy Andrea és Bölcskei Tímea, a felvidéki Szövetség a Közös Célokért társulás munkatársai.

A találkozó résztvevői SzékesfehérvárottA találkozón Dr. Deák Imre átadta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere által aláírt szakmai együttműködési megállapodást a Civil Információs Centrumokat működtető szervezetek képviselőinek, a 2015-ös év feladatainak elvégzésére. A találkozó kerekasztal beszélgetéssel zárult, ahol a Civil Információs Centrumok vezetői elmondták véleményüket, eddigi tapasztalataikat. Hideghéthy Andrea bemutatta a Szövetség a Közös Célokért társulást.

Május 21-én Egerben megvalósult regionális találkozón a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Heves és Nógrád megyei Civil Információs Centrumok szakmai vezetői és a felvidéki Szövetség a Közös Célokért társulás rozsnyói munkatársa vettek részt. A találkozó keretén belül a három megye Civil Információs Centrum szakmai vezetői, valamint a Szövetség a Közös Célokért munkatársa mutatták be szervezeteiket:Kovácsné Somogyi Mónika a Heves megye Egri Norma Alapítványt, Palík Zoltán a B-A-Z megyei Esély és Részvétel Közhasznú Egyesületet, Tolnai Sándor a Salgótarjánban székelő Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítványt. Beke Beáta, a Szövetség a Közös Célokért társulás rozsnyói irodájának vezetője, a Felvidék.ma hírportál szerkesztője is bemutatta a társulás országos hálózatának működését. A találkozó véleménycserével és a kapcsolódási pontok keresésével zárult.

Felvidék.ma
Civil Információs Központok megbízott vezetőiSmuddla Katalain és Deák ImreVargha Ferenc és Deák Imre
{iarelatednews articleid=”53945,53732,53266,53027,52697,52559,51233,48100″}