kalinak robert 03

Puskaporos a hangulat menekült-ügyben az Európai Unión belül. A kvótarendszer bevezetését az illetékes szlovákiai reszort vezetője, Robert Kaliňák ismételten elutasította. A belügyminiszter nem kíván engedni az esetleges brüsszeli diktátumnak. Az emberi jogi szervezetek viszont arra figyelmeztetnek, Szlovákiának is emberbaráti, szolidáris magatartást kell tanúsítania.

Határozott szlovák nem a menekültek országok szerinti elosztására. Kaliňák attól tart, ha életbe lépnének a kvóták, még több menekült érkezne, miközben Európa peremén már így is tarthatatlan a menekültáradat. Szlovákia menekülttáboraiban viszont elég hely van.
A belügyminisztérium migrációs hivatala által fenntartott három táborban, ahol hosszabb ideig tartózkodhatnak a menekültstátuszra várók, jelenleg összesen hatvanan vannak, közölte a hivatal igazgatója, Bernard Priecel. E közben az apátújfalui és a nagyszarvai táborok kapacitása (mindkettő Dél-Szlovákiában található) eléri a 300 főt, a homonnaié a 150-et. Priecel szerint tehát Szlovákia felkészült újabb menekültek fogadására, már csak az ukrajnai helyzet miatt is a genfi egyezmény keretében. Azaz a háborús helyzetek, illetve politikai, vallási vagy etnikai üldöztetés miatt menedéket keresők esetében. A táborokban ingyenes a szállás, étkezés, beleértve az alapvető egészségügyi ellátást is, sőt zsebpénzt is kapnak a lakók. Az esetleges ukrajnai menekültektől a belügyminiszter sem tart, az afrikaiak befogadása viszont szerinte veszélyes precedenst teremthet.

„Ez még csak a kezdet, az ajtó közötti láb. Mi lesz akkor, ha az emberkereskedők, -csempészek is értesülnek, hogy az unió tízszer annyi migránst fogad be, mint eddig?” – tette fel a kérdést Kaliňák.
Laco Oravec (Milan Šimečka Alapítvány) viszont úgy véli, Szlovákia rossz jelzéseket küld a világba elutasító magatartásával. Azt üzeni ugyanis, hogy nem vagyunk megértőek és szolidárisak azokkal az emberekkel, akiknek saját országaikban veszélyben van az életük. „Ez antihumánus, már-már barbár hozzáállás” – nyilatkozta a Szlovák Rádiónak az emberi jogi szakértő.

Ide tartozik a friss hír, miszerint döntés született az EU-országok védelmi és külügyminisztereinek hétfői tanácskozásán arról, hogy az unió haditengerészeti műveletet indít a Földközi-tengeren az Észak-Afrikából – zömmel Líbiából – Európába tartó menekülthullám megfékezésére, katonai erővel lép fel az embercsempészek ellen. A művelet végrehajtásához az unió számít az ENSZ Biztonsági Tanácsának a felhatalmazására. Amíg azonban a politika nem adja meg a zöld jelzést a katonai tervek végrehajtásához, addig nem adható ki a tűzparancs, és e művelet keretében – az EU által eddig is végzett járőrözés és a hajótörött menekültek mentése mellett – legfeljebb hírszerzési értesülések gyűjtését kezdhetik el.

BA/MTI, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”53789,53664,51912″}