Szent Flórián a tűz elleni patrónusunk. Kultusza különösen az után terjedt el Magyarországon, hogy német telepesek érkeztek hozzánk, s településeinket a középkorban gyakran pusztították tűzvészek.
Az Ausztria területéről származó magas rangú, a római császári hadseregben szolgáló katonatiszt pogány hitét elhagyta, s ezért Diocletianus keresztényüldözése idején, 304-ben vértanúhalált halt. Nyakában kővel vetették az Enns hídjáról a vízbe. Holttestét egy Valéria nevű özvegy emelte ki onnan, s temettette el. Sírja fölé később templomot építettek, melyet a bencések és a lateráni kanonokok gondoztak. A Linztől délre fekvő St. Florian híres kegyhely lett, Flórián kultusza pedig főleg Bajorországban, Ausztriában, Magyarországon és Lengyelországban terjedt el. Kezdetben az árvizek, később pedig a tűzvészek ellen védő szentként tisztelték.
A legenda szerint Flórián még gyermek volt, amikor imádságára csodálatos módon kialudtak egy égő ház lángjai.
Egy másik történet azt az esetet adja elő, amikor egy szénégető imádkozott hozzá nagy tűz alkalmával. Fohásza így hangzott: „Szent Flórián, aki vízben lettél vértanú, küldj vizet segítségemre, és mentsd meg az életemet!” Máglyáját azonnal víz öntötte el, s a szénégető megmenekült (Weisbender 1990, 765–766). Gyakran fohászkodtak hozzá azok, akik tűzzel dolgoztak, például a pékek és a kovácsok, s természetesen nagy tisztelői lettek a tűzoltók.
A Bakony és a Balaton-felvidék környékén a XVII. században terjedt el a kultusza. A tiszteletére készült szobrokon, festményeken a római legionáriusok ruhájában ábrázolják őt, amint egy égő ház fölé magasodva vizet önt a lángokban álló házra. A Dunántúlon látni út menti szobrait vagy a házak oromfülkéiben elhelyezett plasztikáit.
Napjához számos hiedelem fűződött, például tilos volt dolgozni, nehogy tűzvész legyen a településen. Az 1940-es évekig Flórián-napi körmeneteket tartottak, s imádkoztak hozzá a tisztítótűzben szenvedő lelkekért, illetve azért, hogy a tűztől megmeneküljenek. Volt ahol fogadott ünnepnek számít Flórián-nap, s az 1950-es évekig ezen a napon még a körmenet is kiment a szent szobrához. A Mindenszentek litániát énekelték, majd a szobornál elmondták a Flórián-litániát. A lányok élő virággal fonták körül a szobrot.
Somogyban több templomot szenteltek tiszteletére. Fohászkodtak hozzá égiháború idején, hogy villámcsapás vagy tűzvész ne érje a házat (Király 1985, 61). A Muravidéken Flórián napján asszony nem gyújthatott tüzet, de a férfi is gyorsan megmosta a kezét a művelet után, nehogy a haragos tűz erőt vegyen rajta, s veszedelmet okozzon. Lendván Flóriánkor egyáltalán nem raktak tüzet (Penavin1988, 97).
A Csallóközben e napon volt jó a kukoricát elvetni. Viszont babot, borsót nem ültettek ilyenkor, mert nem hozott
volna termést (Marczell 1997, 48). Vidékünkön, az egykori Hont megyében ugyancsak nagy kultusza volt a szentnek. Elsősorban az Ipolyság környéki településeken találunk Flórián-szobrot, de felbukkan egy-egy az északabbra eső szlovák falvakban is. Ipolyságon a volt gazda utcában áll Szent Flórián szépen megmunkált 18. századi színes kőszobra, melyet nemrég újítottak fel. A szoboralak egy mesterien kidolgozott kőtalapzaton áll, fején csákó, jobb kezében vízzel telt edény van. A vizet épp egy égő házra önti. Alatta ez a felirat olvasható: „Florian ora pro nobis. Anno, 1799.”
Az egegi szecessziós Szent Flórián-szobor a templom közelében, egy kis téren látható akácfákkal körülvéve. Talapzatára eredetileg ez a szöveg volt bevésve: „Szent Flórián tiszteletére emeltette az egegi önkéntes tűzoltó testület 1903.”
Ipolybalogon a falu közepén álló ritka szoborcsoport, a csomószenteknek is nevezett együttes (Nepomuki Szent János, Szent Vendel, Szent Flórián) tagja a szent. Tűz elleni patrónusunk a jobb kezében lévő dézsából vizet önt egy égő házra. Bal kezében zászlót tart, fején pedig csákó van. Az 1872-ből származó szoborcsoportot Pásztori István és Török Katalin állíttatta (Csáky 1993, 110; Uő 2003, 137; Uő 2004, 83).
Felsőtúron a Korpona-patak melletti Pongrácz-kúria közelében, az ipolyságihoz hasonló címeres kőtalapzaton áll 1790-től Szent Flórián késő barokk szobra. A szent fején csákó, vállán palást, bal kezében pedig vizet tartalmazó edény van. Régebben május 4-én a templomból kimentek a szenthez, elmondták a litániát, énekeltek, majd visszamentek az istenházába (Csáky 2004, 53).
A szoborállításokat az Ipoly mentén is megelőzhették a tűzvészek, amelyek pusztításairól több feljegyzést is olvashatunk a községi krónikákban és a historia domusokban. Több ízben pusztított tűz az Ipolyság melletti Pereszlényben. 1912-ben ezért itt is állítottak egy Szent Flórián-szobrot, ahová május 4-én a község lakossága minden évben körmenettel vonult ki. Miközben a litániát mondták, a tűzoltók egyenruhába öltözve, zászlóval álltak a szobor körül. A határban ekkor senki sem dolgozott. A szokást a második világháború utáni időkig gyakorolták (Csáky 2004, 234).
Vámosmikolán a tűzoltóközpontnál látni egy legionáriusruhában ábrázolt Flórián-alakot. Bal kezében összehajtott zászlót tart, jobbjában egy dézsát, mely alatt lángoló ház látható.
Csáky Károly, Felvidék.ma
a szerző felvételei
{iarelatednews articleid=”53272,53256″}
