53955

A somorjai református keresztyén gyülekezet május 17-én közös Istentisztelet keretében látta vendégül a Szlovákiában élő Koreai Keresztyén Gyülekezetet, mely Park Sun Kong lelkipásztor vezetésével érkezett a csallóközi városba.
Az Istentisztelet két nyelven zajlott, és a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház szolgálatában álló koreai lelkipásztor hirdette Isten igéjét.

Csak az tud nyugodtan élni, akinek ereje van, a mi erőnk pedig Jézus Krisztusban van. Ahogy Park Sung Kong igehirdetésében kiemelte, nem szabad elfelejtenünk, hogy Krisztus körülményeink ellenére is velünk van: a kitartó imádság meghallgatásra talál, és Isten mindig válaszol. “…az Isten országa közöttetek van.” – mondja Jézus /Lukács 17, 21/ – és nincsen immár távolság azoknak, akik segítségül hívják az Ő nevét.

Az Istentiszteleten a koreai gyülekezet kórusa énekelt, s több zsoltár is énekeltek koreaiul. A két gyülekezet tagjai az Istentisztelet után közös ebéden vettek részt, mely alatt alkalmuk nyílt arra, hogy jobban megismerkedjenekSung Kon Park egymással.

A Somorjai Református Egyházközség presbitériuma 2004-ben a megüresedett lelkipásztori állására György András lelkipásztort, a komáromi gyülekezet segédlelkészét hívta meg, aki 2004. október 18-án vette át hivatalt. Teológiai tanulmányait 1996-ban kezdte az Calvin János Teológiai Akadémián, amelyet 2001-ben fejezett be az azóta Selye János Egyetem Református Teológiai Karának nevezett intézményben. 2001-től a Rév-Komáromi Református Egyházközség lelkipásztora. 2005. július 3-án iktatta be hivatalába Ft. Dr. Erdélyi Géza a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke.

A helyi lelkész Somorján rendszeresen megszervezi többek között a Templomkerti Napokat, gyűjtéseket, előadásokat, koncerteket szervez, s sokat tesz a román kori templom állagának megőrzéséért és felújításáért. A gyülekezetről bővebben ITT olvashat >>>.

MJ, Felvidék.ma
Forrás: SREK facebook oldala. Fotó: Bucsuházy István