53917

Négy helyszínen tizenegy állandó és időszaki kiállítás, két alkotóműhely, két múzeumpedagógiai foglalkozás, hat előadás magyar és szlovák nyelven és 3074 látogató. Újabb sikerként könyvelheti el a 2015-ös Múzeumok éjszakáját a Nyitra Megyei Önkormányzat intézménye, a Duna Menti Múzeum.
A múzeum éjszakáját a múzeumi világnap (május 18.) alkalmával már 11 éve rendezik meg Szlovákiában. Országosan több mint 60 város múzeuma, galériája kapcsolódott be a programba. Ezen a napon késő estig várják a látogatókat rendhagyó programokkal, kísérőrendezvényekkel. Szlovákia szerte nagyon közkedvelt programról van szó, amelynek látogatottsága évről évre növekszik. Célja, hogy szélesebb közönség előtt mutathassák be a múzeumok, galériák tevékenységeiket, kiállításaikat.

Május 16-án a Múzeumok éjszakája napja alkalmából a komáromi Duna Menti Múzeum látogatóinak számát tekinve újabb rekordot döntött. Sipos Anna igazgatóhelyettest kérdeztük arról, hogyan készültek erre a napra és minek köszönhetik az előző éveket is túlszárnyaló sikereket. „A kezdetektől bekapcsolódtunk a múzeumok éjszakája programsorozatba, de eleinte csak az állandó és időszaki kiállításainkat tekinthették meg az érdeklődők. 2010 óta már kísérőrendezvényeket is szervezünk erre a napra és főként a gyermekekre összpontosítunk. Minden évben igyekszünk a kollégákkal gazdagítani a kísérőprogramjainkat, és arra is törekszünk, hogy mindig valami újat is kínáljunk azoknak, akik minden évben meglátogatnak minket. Ahogy már említettem, sok olyan foglalkozásunk van, amelyet kifejezetten gyermekek részére kínálunk. Talán éppen ezért egyre nő a látogatóink száma, sok család tölti nálunk ezt a napot. Számszerűleg 2010-ben 1044 látogatónk volt ezen az éjszakán, ez évről évre növekedett, a tavalyi évben egy picit meghaladtuk a 3000 főt. Az előző években 10 órától biztosítottuk a programokat, a nyitva tartást késő estig. Az idén úgy döntöttünk, hogy délután kettőkor nyitunk és múzeumok éjszakája lévén 23 óráig tartottunk nyitva. Ez nem volt negatív hatással a látogatók számát tekintve, hiszen elmondhatjuk, hogy a tavalyi évhez képest is 60 fővel többen jöttek el” – számolt be.

„Már megszokták az emberek, hogy programokat szervezünk, megszokták, hogy kézműves foglalkozásaink vannak, valamint múzeumpedagógiai foglalkozásokat biztosítunk. A saját készítésű „műveiknek” mindig nagyon örülnek a gyerekek. Ez a nap attól is sikeres, mert rendkívül különleges atmoszférája van, hiszen nem minden nap lehet éjszaka múzeumot látogatni. Ilyenkor nagyon sok ember sétál a kiállító termek között, nosztalgiáznak, fényképezkednek, szüntelenül jönnek. Múzeumi dolgozóként is varázslatos, elmondhatom” – árulta el az igazgatóhelyettes.
„A múzeumpedagógiai foglalkozásokat kollégáim tartják, nyitástól egészen este 8 óráig. A kézműves foglalkozásokat külsősökkel biztosítjuk. Az ő tiszteletdíjukat pályázati úton nyert anyagi forrásokból tudjuk csak biztosítani, ezért 3-4 óránál tovább nem tudjuk őket foglalkoztatni. De ennyi idő alatt is 120 gyerek készített kukoricacsutkából manókat, bábukat Novák Gizike terménybábu készítővel. A karvai Tóth Tiborral szalmából készítettek díszeket, Mészáros Éva pedig madzagból kötött karkötőket a gyerekekkel a Múzeum és könyvtár épületében” – számolt be a kísérőprogramokról.

Sipos Anna tovább folytatva elmondta, hogy a múzeumpedagógiai programjaik a belvárosi épületeikben, 3 helyszínen zajlottak. „ A Klapka téri Zichy palotában Az iskola a múltban c. időszaki kiállításunk kapcsán valósult meg a Kalligráfia –A titokzatos szó c. múzeumpedagógiai foglalkozás. A kollégák régi, cirádás betűtípusokat készítettek elő másolásra, valamint tintát és tollat, így a gyerekek kipróbálhatták a régi korok írástechnikáit. Meglepő volt látni, hogy a gyerekek eleinte nem is értették, hogyan működik a dolog. Először nehezen boldogultak a feladattal: a tintába mártott toll segítségével leírni a nevüket, vagy lemásolni az előre elkészített betűket” – osztotta meg tapasztalatait Sipos Anna. A további programokat sorolva megtudtuk, hogy a múzeum és könyvtár Nádor utcai épületében a Kis művészek c. múzeumpedagógiai foglalkozáson vehettek részt az érdeklődők. „ Ennek a foglalkozásnak évek óta nagy sikere van: ilyenkor a képtárban kihelyezünk asztalokat, székeket, párnákat. Lehet ülve, állva, de akár fekve is alkotni. A foglalkozáson résztvevők tetszés szerint kiválasztanak egy-egy festményt a galériából, és az a feladatuk, hogy azt fessék meg, rajzolják le. A kész műveket, reprodukciókat aztán kihelyezzük az eredeti festmény mellé és zárásig kinn is maradnak. Későbbi időpontban kapják csak vissza műveiket.

A látogatók így megtekinthetik a kis művészek alkotásait is, akik rendszerint nagyon büszkék alkotásaikra, amelyek „igazi” múzeumban kerülnek kiállításra. Rendszerint lefotózzák magukat a művekkel és eljönnek a család többi tagjai, barátok megnézni a kiállított reprodukciót. Az idén a foglalkozások közül talán az egyik legsikeresebbnek mondható a Kultúrpalotában lévő komáromi erődrendszer veduta kiállításán, a Duna Gibraltárja időszaki kiállításunkhoz kapcsolódik. Gálik Éva restaurátor kolléganőnk linómetszetet készített, amely hű mása egy régi COMORRA feliratú, a várost felülnézetből ábrázoló metszetnek. A gyerekek prés segítségével lenyomatot készíthettek erről a metszetről, amelyet hazavihettek. Több mint 200 rajzlap fogyott el erre a célra, talán ez is árulkodik a múzeumpedagógiai foglalkozás nagy sikeréről”- avatott be a részletekbe.

Arra a kérdésre, hogy milyen előkészületek szükségesek egy ilyen gazdag programsorozatnak a megszervezéséhez elmondta, hogy a dokumentációs és szakdolgozói osztállyal közösen állították össze a programokat és több hónapos felkészülés előzte meg ezt a napot. „Nem árulok el titkot, ha elmondom, hogy már január-február hónapokban megkezdjük a felkészülést, hiszen pályáznunk kell a lebonyolításhoz szükséges anyagi forrásokért. Ebben nagy segítségünkre van a Pro museum társulás, amely a komáromi múzeumi tevékenység támogatására alakult, különböző kulturális és természeti értékmegőrző tevékenységek céljából. Komárom városához pályáznak és az elnyert összegből valósítjuk meg a kísérőrendezvényeink eszközbeszerzését, mint papír, színes kréták, ceruzák, stb. és kézműveseink fizetségét” – összegezte Sipos. „Végül szeretném elmondani, hogy kollégáim a múzeumok, természettudomány, művészettörténet, régészet és történelem szerelmeseinek igényes, tudományos előadásokat is tartottak, gondolva azokra a látogatókra, akik szívesen eljárnak szakmai előadásokat meghallgatni, de valamilyen oknál fogva lemaradtak ilyen alkalmakról. Így a Duna Menti Múzeum előadótermében (Zichy-palota) számos érdekes előadást hallgathattak meg az érdeklődők.
Csuthy András régész az elmúlt öt év avar kutatásait foglalta össze, Gere Marek régész pedig a komáromi ásatásokról tartott beszámolót, Galo Vilmos történész a komáromi Timóteus-palota (árvaház) történetét mutatta be, Szabó Csekei Tímea művészettörténész pedig egy egy virtuális sétára invitálta a hallgatókat Berecz Gyula nyomában. Dorotovič Csilla botanikus élménydús előadást tartott a Galápagos-szigetek csodás élővilágát bemutatva személyes benyomásai, tapasztalatai alapján. Aki pedig az éppen idén 190 éve született Jókairól szeretett volna hallani, azt Mácza Mihály történész kalauzolta a Jókai Mór emlékkiállításán”- fejezte be beszámolóját Sipos Anna, a múzeum igazgatóhelyettese.

A komáromi Duna Menti Múzeum elsőként kapcsolódott be a 2004-ben Szlovákiában első alkalommal megrendezett Múzeumok éjszakája programsorozatba. A látogatók ezen a napon – ellentétben sok más országos múzeummal – teljesen ingyen látogathatják meg a múzeum négy különböző helyszínen lévő állandó és időszaki kiállításait: a múzeum főépületében, a Kultúrpalotában, a múzeum és könyvtár épületében a Nádor utcán, a Klapka téren lévő Zichy-palotában, valamint a Lapidáriumban, a VI. bástyában. Továbbá ingyenesek a kísérőrendezvények, múzeumpedagógiai foglalkozások és az előadások is.Talán ennek a nagyvonalúságnak is köszönhető, hogy minden évben többen választják a kikapcsolódásnak ezt a formáját.
Itt hívjuk fel az érdeklődők figyelmét arra, hogy a Múzeumok Komáromi Éjszakáját a dél-komáromi Klapka György Múzeumban 2015. június 13-án, szombaton rendezik.

A rendezvényen készült képeket itt megtekinthetik.
Szalai Erika, Felvidék.ma